Motorost gázolt, majd elhajtott
A győri rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki miután balesetet okozott, a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A győri rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki miután balesetet okozott, a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. két hónapja ideiglenesen feloldotta a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek korlátozását az 1-es főút Bicske és Herceghalom közötti szakaszán. Tekintettel az M1-es autópálya burkolatának állapotára, és az ahhoz kapcsolódó munkálatokra, a súlykorlátozást június 11-től visszaállítják.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. június 18-21. között a 81-es főút kisbéri, 600 méteres, a Komáromi utcát érintő aszfaltozási munkákat végez.
Helyére emelték hétfőn az új komáromi Duna-híd pályaszerkezetének első három elemét, az egyenként 165 tonnás alkotórészek Csepelről a Dunán érkeztek a helyszínre.
A Győri Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 39 éves férfi ellen.
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten nyolcvanegy eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzesetek és műszaki mentések során tizenegyen sérültek meg, ketten életüket vesztették.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015-ben indított prevenciós vagyonvédelmi programjával ismerkedhettek meg az érdeklődők Csornán.
A baleset a Dózsa utcában történt. A motorkerékpáros megsérült.
A teherautó sofőrje már csak későn látta meg az úttesten fekvő férfit.