Emberkereskedelem Győrben? A rendőrség lecsapott!
A rendőrök elfogtak egy győrszemerei férfit és egy asszonyt, akik megvásároltak két hajdúhadházi nőt azért, hogy később prostituáltként dolgoztassák őket.
A rendőrök elfogtak egy győrszemerei férfit és egy asszonyt, akik megvásároltak két hajdúhadházi nőt azért, hogy később prostituáltként dolgoztassák őket.
A Pannonhalmi Bencés Főapátság Hospodár kertjében Ősgyümölcsöst avattak a hétvégén. A rendezvényt interaktív faoltó- és metsző bemutatóval tették még érdekesebbé a látogatók számára.
Óriási lehetőség a térség számára, hogy hivatalosan is natúrpark lett a Szigetköz – erről a Győr+ Televízió Konkrét című műsorában beszélt a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke. Dr. Pető Péter felidézte, az ezredfordulón a nemzeti park címért küzdött a régió, de akkor ebből sajnos semmi sem lett.
A május 1-jei munkaszüneti nap miatt változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron megyei ügyfélszolgálatainak nyitvatartása.
Két általános iskola diákjainak tartottak előadást a mosonmagyaróvári rendőrök a biztonságos közlekedésről.
Új tűzoltóőrsök épülnek több mint félmilliárd forintos európai uniós támogatásból négy megyében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2018. április 18-án 10.00 órakor Röjtökmuzsajon, 10.30 órakor pedig Ebergőcön tart szirénapróbát.
Tervezőt keres az állami beruházó az M1-es hatsávossá bővítésére, a jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére - írja a Magyar Idők.
A tűzoltók egy vízsugárral oltották el a lángokat, úgy tudjuk senki nem sérült meg!
Ráfutásos balesetet szenvedett egy kisteherautó és egy autószállító tréler hétfő délután az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 155-ös kilométernél.