Többen megsérültek egy soproni balesetben
Sopronban a Kőszegi út érintett szakaszát lezárták a forgalom elől.
Sopronban a Kőszegi út érintett szakaszát lezárták a forgalom elől.
Jócskán akadt dolguk megyénk katasztrófavédőinek, hiszen több tűzeset is történt Győr-Moson-Sopron megyében, szerencsére nem sérült meg senki.
Egy soproni kisfiú kívánt boldog karácsonyt a soproni rendőröknek.
A közúti közlekedés folyamatosságát, biztonságát befolyásoló körülmények, események.
Letért a Szanyt Szilsárkánnyal összekötő alsóbbrendű útról, majd fának ütközött egy kisteherautó pénteken este.
Közölte az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Szombathelyen. Schanda Tamás elmondta: a kormány célja a családbarát értékrend erősítése, ezt mutatják azok a fejlesztések is, amelyek 2020-ig valósulnak meg Vas megyében 16 milliárd forint összegben.
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság jóvoltából szén-monoxid érzékelőket kapott karácsonyra kilenc család Győr-Moson-Sopron megyében.
Négyen verekedtek össze a helyi vasútállomás várótermében.
Baleset történt Koroncó után, a Téti elágazás előtt.
Információink szerint baleset történt a sztrádán, Lébény térségében. Óvatosan közlekedjenek!