Négyből négy! Hibátlan az ETO az NB II-ben
Az idényt álomszerűen indító ETO FC a Kozármislenyt fogadta hazai pályán a labdarúgó NB II 4. fordulójában.
Az idényt álomszerűen indító ETO FC a Kozármislenyt fogadta hazai pályán a labdarúgó NB II 4. fordulójában.
Szombaton az első hazai edzőmérkőzését játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabda-csapata a francia Nantes ellen.
Szombaton kezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság, a legrangosabb sportesemény, amelynek hazánk valaha is otthont adhatott. Nem túlzás, hogy augusztus 19. és 27. között az egész földkerekség a magyar fővárosra figyel majd.
Szombaton, 17 órakor a Soroksár elleni idegenbeli bajnoki meccsel kezdi meg szereplését az ETO FC Győr focicsapata az új szezonban. A zöld-fehérek címvédők a Magyar Kupában, a bajnokságot pedig másodikként zárták. Elmondhatják magukról, hogy az elmúlt két idényben négy döntőben szerepeltek, amelyek közül kettőt meg is nyertek. Az új szezonban is minden fronton az a cél, hogy bejussanak a fináléba.
Idén ismét megrendezik a Fehér Miklós Emléktornát, amely az ETO legendájának, a tragikusan fiatalon, 19 éve elhunyt egykori kiváló labdarúgójának állít méltó emléket. A házigazda ETO FC Győr mellett olasz, szlovák, cseh, szerb és portugál csapatok szerepelnek majd a tornán.
Augusztus 19-én, szombaton kezdődik Budapesten az atlétika világbajnokság. Ez az első alkalom, hogy a sportág csúcseseményét Közép-Európában rendezik.
Bejelentette Neymar szerződtetését kedden a szaúdi bajnokságban szereplő al-Hilal labdarúgócsapata.
Hazánk történetének legrangosabb sporteseményére kerül sor augusztusban: négy nap múlva, szombaton megkezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság. Magyarország száz százalékosan felkészült a viadal megrendezésére.
Az elmúlt napokban megrendítő látvány fogadta a győri aranycsapat legendás edzőjének nyughelyét felkereső drukkereket.
Az U14-es magyar női kosárlabda-válogatott rangos nemzetközi tornán, a Slovenia Ball elnevezésű viadalon mérette meg magát, és aranyérmet szerzett!