A csehekkel negyeddöntőznek a magyarok
Csehországgal vív negyeddöntőt csütörtökön a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon.
Csehországgal vív negyeddöntőt csütörtökön a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon.
Bejelentette visszavonulását hétfőn Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya.
A magyar női kosárlabda-válogatott 81-75-ös győzelmet aratott a címvédő Szerbia felett vasárnap az Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, Ljubljanában, ezzel megnyerte csoportját, és közvetlenül bejutott a negyeddöntőbe.
Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.
Győr sportjáért díjjal tüntették ki a városházán Farnady Ernőt, aki már azelőtt röplabdázott, hogy megalakult volna a hazai sportági szövetség. A legendás játékos, sportvezető, bíró és edző, aki nemrégiben a Magyar Diáksport Szövetségtől is rangos elismerést vehetett át, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a röplabda népszerű sportág lett Magyarországon – különösen persze hazánkon belül a vármegyénkben, illetve Győrben.
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0-0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Marco Rossi szövetségi kapitány egyetlen helyen változtatott a márciusban, Bulgária ellen 3-0-s győzelemmel rajtoló magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatán: Montenegró vendégeként a sérült Vécsei Bálint helyett Callum Styles kap lehetőséget az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
S még mindig iszonyatosan hiányzik a sporteseményekről. Mert Knézy Jenő maga volt a sport, a már életében legendává vált sportkommentátor, s húsz éve nem tudja senki betölteni azt az űrt, amit maga után hagyott. Vélhetően mert lehetetlen: az ösztönös tehetség, a rengeteg tanulás, a felkészültség, az alázat és az elegancia nem utánozható, szerencsére. Knézy Jenőre, a tévés szakma ikonjára emlékezem, élményeimen keresztül.
Az NB I-ben szereplő Kecskemét gárdájától érkezik jobbhátvéd a következő szezonra a 21 esztendős Buna Gábor személyében.
A szombati zárónapon további tíz döntőt rendeznek a Maty-éri pályán. A jövő heti, Európa-bajnokságnak számító krakkói Európa Játékokon induló csapat összetételét vasárnap véglegesíti a szövetség.