Nagyszerű győri úszóhétvége – 30 arany a hűség városából
A Lővér Kupára öt országból közel 500 versenyző érkezett, hogy összemérjék erejüket az egynapos versengés során.
A Lővér Kupára öt országból közel 500 versenyző érkezett, hogy összemérjék erejüket az egynapos versengés során.
Kedden 18 órakor a SERCO UNI Győr a Sopron Basketet fogadja a győri egyetemi csarnokban a női NB I döntőjének második felvonásán. Az első meccset a címvédő soproniak 80–68-ra nyerték. A fináléba hét év után visszatérő győriek mindenképpen egyenlítésre, a zöld-sárgák viszont az előny növelésére törekednek.
A magyar futsalválogatott szétlövés után alulmaradt a belga csapattal szemben hétfőn a világbajnoki pótselejtező berettyóújfalui visszavágóján, így nem jutott tovább az elitkörbe.
Harmincfős kerettel utazik a májusi elitvilágbajnokságra hangoló magyar jégkorong-válogatott a Lengyelországban és Nagy-Britanniában sorra kerülő négy felkészülési mérkőzésre.
A magyarok nyolc arany-, három ezüst- és hat bronzérmet nyertek az egri uszonyos és búvárúszó Világkupa-verseny vasárnapi zárónapján.
Soroksár ellen lépett pályára a Gyirmót a Merkantil Bank Liga 32. fordulójában.
Az ETO Stadionban fogadta a Dorogot a győri csapat a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában.
Újra Dárdai Pál irányítja vezetőedzőként a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatát.
Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból lapunk cikksorozatot indít, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.
A Hópárduc címet azok a hegymászók kapják meg, akik a volt Szovjetunió mind az öt hétezres csúcsát megmásszák. A győri Kovács Albert is ezt tűzte ki célul, két hegyet már legyőzött, de a rettegett Pobeda – ahogy ő mondja – kétszer már ledobta a hátáról, ám esze ágában sincs feladni, próbálkozik tovább. Hogyan boldogul valaki a jég birodalmában? Mennyire kell észnél lenni, amikor hívogat a hegycsúcs, de elfogyott az erő, és az életével játszik az ember, ha mégis továbbmegy? Ezekre a kérdésekre is választ adott Kovács Albert a Győr+ Média sportos podcastjében, a Spílerben.