Sport
Győr+ 2020.10.05.

Külső körülmények sem segítettek

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában hazai pályán fogadtuk a Szentlőrinc csapatát. Mindvégig mi irányítottuk a mérkőzést, de sajnos emberhátrányban vezetést tudott szerezni az ellenfél, amit meg is tartott a meccs végéig, így egy gólos vereséget szenvedtünk.

Nagy Roland 2020.10.04.

Ilyen verseny sem volt még

Tavasszal a vírushelyzet miatt nem tudott edzésre járni a GYAC tornászainak többsége.

MTI 2020.10.04.

Szoboszlait nem engedi el a Salzburg

A Red Bull Salzburg három labdarúgója megfertőződött a koronavírussal, ezért a keret minden tagja karanténba került, és a klub honlapja szerint egyik játékosukat sem engedik el hazája válogatottjához, vagyis Szoboszlai Dominik is lemarad a magyarok csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőjéről.

Nagy Roland 2020.10.03.

Magyar vagyok, mindig is ide húzott a szívem

Bukor Ádám igazi csodagyerekként lépett be az uszonyos úszók világába Szlovákiában. Tizennégy évesen a nála jóval idősebbek mezőnyében szerzett Európa-bajnoki érmet, egy évvel később pedig juniorként világbajnok lett. Azóta a felnőttek között is a csúcsra ért, öt világ- és hat kontinensbajnoki cím tulajdonosa, és megnyert négy Világkupa-sorozatot is. Eddig négy alkalommal úszott világrekordot. Ádám ma már Győrben él, és magyar színekben versenyez.

MTI 2020.10.03.

Fucsovics Márton a nyolcaddöntőbe jutott

Fucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a harmadik forduló szombati játéknapján három szettben legyőzte a brazil Thiago Monteirót.

MTI 2020.10.03.

A Puskás Aréna várja a Ferencvárost

Kizárólag az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése, hogy a Bajnokok Ligája hazai mérkőzései közül a második és a harmadik meccset biztosan a Puskás Arénában játssza le a Ferencváros - tájékoztatta a Puskás Arénát működtető Nemzeti Sportközpontok a Magyar Távirati Irodát.

MTI 2020.10.03.

Tíz pozitív eset egy hét alatt

Tízen produkáltak pozitív koronavírus-tesztet az elmúlt egy hétben a Forma-1-ben - jelentette a Nemzetközi Automobil Szövetség sajtószolgálata.

Nagy Roland 2020.10.03.

Mesél a cunderkirály

Iváncsik Mihállyal a pálya közepén ültünk le, egy pillanatra becsukta a szemét és elkezdett mesélni.

MTI 2020.10.02.

Loic Nego a válogatott keretében

A nemzetközi szövetség (FIFA) honosításra vonatkozó szabályainak enyhítését követően megnyílt a lehetőség Loic Nego, a MOL Fehérvár FC labdarúgója előtt, hogy szerepeljen a magyar válogatottban, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig be is hívta keretébe, amely jövő csütörtökön Bulgáriával játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt Szófiában.