Párizs 2024 – Takács Boglárka nem jutott elődöntőbe 200 méteren
Takács Boglárka javított vasárnapi idején és vigaszági futamában második lett, ám így sem jutott elődöntőbe női 200 méteren a párizsi olimpia hétfői versenynapján.
Takács Boglárka javított vasárnapi idején és vigaszági futamában második lett, ám így sem jutott elődöntőbe női 200 méteren a párizsi olimpia hétfői versenynapján.
Tóth Benjamin, a Rába ETO Győr SE Teqball szakosztályának reménysége még 2018-ban ismerkedett meg ezzel a labdás sporttal. A 19 éves srác az akkori sportegyesületénél, a Győrújfalu SE-nél találkozott először a speciális asztallal, majd edzőjével, Csereklye Martinnal kezdett el játszani.
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos, 17-13-as győzelmet aratott a címvédő szerb csapat felett a párizsi olimpiai csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában.
Klekner Hanga 4,40 métert ért el a női rúdugrás selejtezőjében, így nem jutott fináléba hétfőn a párizsi olimpián.
Molnár Attila nem jutott a férfi 400 méter elődöntőjébe, miután reményfutamában harmadik lett és ideje sem volt elég a keddi folytatáshoz a párizsi olimpián.
A Győr+ Média munkatársa, Nagy Roland már a harmadik olimpiáján vesz részt. Ez egy sportolótól is szép eredmény, nem még egy városi média munkatársától. Szóval Roland ott van Párizsban, a sport legnagyobb ünnepén, s bizony átéli azokat a pillanatokat, amelyeket mi csak a tv képernyőjén keresztül láthatunk. Viszont beszámolói alapján egy kicsit közelebb érezhetjük magunkhoz az idei olimpiát is.
Milák Kristóf a párizsi olimpián ezüstérmet nyert 200 pillangón, 100 méteren pedig aranyérmes lett, így a Honvéd klasszisa lett a harmadik olyan magyar úszó, aki két egymást követő olimpián is aranyérmet tudott szerezni. A 24 éves úszó olimpiára való felkészülését továbbra is homály fedi, az mindenesetre eldőlt, hogy Virth Balázs, aki eddig papíron Milák Kristóf edzője volt, a jövőben már biztosan nem lesz az. – írja az origo.hu a Nemzeti Sportra hivatkozva.
Folyamatosan frissülő cikkünkben mutatjuk a magyar olimpiai csapat programját és eredményeit.
A kalapácsvető Halász Bence a 79,97 méterrel szerzett olimpiai ezüstéremről azt mondta, "felépített verseny" volt, és büszke rá, hogy ennyi jó dobást tudott bemutatni.
Nem csak ezüstérem, hanem rögtönzött születésnapi torta is járt Halász Bencének!