„Aranylázban” a hölgyek
Kiválóan szerepelnek az ÁRKÁD ETO futsalos lányai az NBI-es bajnokságban.
Kiválóan szerepelnek az ÁRKÁD ETO futsalos lányai az NBI-es bajnokságban.
Borkai Zsolt szerint száz nappal a riói olimpiai játékok előtt jól áll a magyar csapat, melynek a létszáma a várakozások szerint átlépheti a 140 főt.
Budapestről rajtolt és Pannonhalmán ért célba az a 106 kerékpár versenyző, akik az elmúlt hétvégén részt vettek a V4 nemzetközi kerékpárversenyen.
A bajnokság és a BL hajrájában tért vissza a pályára hosszú sérülése után az Audi ETO irányítója, Tóth Gabriella.
A múlt heti balszerencsés vereség után hazai pályán egy góllal győzött az ETO-SZESE, a férfi kézilabda NBI/B-ben.
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 28. fordulójában újabb fontos mérkőzést játszott az ETO FC.
A Bercsényi iskola hetedik alkalommal rendezte meg a városi olimpiatörténeti vetélkedőt, melyen ezúttal négy intézmény középiskolás diákjai vettek részt.
A labdarúgó NB II 24. fordulójában az éllovas Gyirmót FC Győr hazai pályán a tabella 13. helyén álló Vácot fogadja.
A 2013-ban elhunyt egykori kiváló, első osztályú teniszező, Erdélyi Attila emlékére rendezett versenyt két klubja, a GYAC és Győri Lendület SC.
Története legsikeresebb magyar bajnokságán van túl a Győri Úszó SE.