Megható videóval emlékeztek az újságíróra
Simon József júliusban szenvedett halálos autóbalesetet. A kézilabda szakírót a Nemzeti Sport saját halottjának tekintette.
Simon József júliusban szenvedett halálos autóbalesetet. A kézilabda szakírót a Nemzeti Sport saját halottjának tekintette.
Mamira Luca aranyérmet nyert a 40 kilogrammos súlycsoportban az Almatiban zajló ifjúsági cselgáncs-világbajnokságon.
Zsóri Dániel keddi hazaérkezését követően úgy fogalmazott: nehezebb volt kiállnia a színpadra beszélni, mint berúgni azt a gólt, amelyért hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján megkapta a Puskás-díjat.
Ahogy arról korábban a Győr+ is beszámolt, a WKW ETO FC Győr-Nyíregyházi Spartacus bajnoki mérkőzésen Szimcso Viktor súlyos sérülést szenvedett. A neki sérülést okozó játékos szerződését felbontotta a Szpari.
Zsóri Dániel sporttörténelmet írt, ugyanis ő az első magyar, aki Puskás Ferenc-díjat nyert.
A Szabián Norbert, Péni István, Sidi Péter összeállítású magyar csapat ezüstérmet nyert a nagyöbű puskások 300 méteres fekvő számában a tolmezzói sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján.
A magyar kerekesszékes vívók öt éremmel, egy arannyal, valamint két-két ezüsttel és bronzzal fejezték be szereplésüket a paralimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a dél-koreai Cshongdzsuban.
Ma reggel, a műtét előkészületeinél derült ki, hogy a stopli okozta sebek Viktor lábszárán olyan mélyek, hogy fertőzésveszély miatt kockázatos lenne az operáció, így azt el kell halasztani a sebek gyógyulásáig.
Aranyérmet nyert vasárnap a magyar női tőrcsapat a kerekesszékes vívók világbajnokságán a dél-koreai Cshongdzsuban.
A WKW ETO FC Győr vasárnap kezdte meg a Magyar Kupa szereplést, s Budapesten az ESMTK csapatát legyőzve jutott tovább.