Már csoda kell!
Már 2-0-ás előnyben van a Sopron a női kosárlabda NB1 bajnoki döntőjében.
Már 2-0-ás előnyben van a Sopron a női kosárlabda NB1 bajnoki döntőjében.
A Győri Médiaklubban járt Janics Natasa, a Graboplast GYVSE háromszoros olimpiai bajnok kajakosa.
Magasföldi József és Oross Márton góljaival 2-1-re győzött a Gyirmót FC a labdarúgó NB2 Nyugati-csoport 20 fordulójának szerdán pótolt mérkőzésén a BKV Előre vendégeként.
Megkezdte a jegyárusítást az Audi ETO a Bajnokok Ligája döntőjére. Reggel ugyan még kígyózó sor állt a Magvassy csarnok jegypénztáránál, délutánra már szelídült a a szurkolók rohama.
Azok után, hogy az első meccsen valósággal kitömte a Váci NKSE-t a Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB1 elődöntőjében, a második találkozón is simán győzött a bajnoki címvédő.
Egyelőre nem foglalkozik a bajnoki cím gondolatával az NB1/B-s SZESE Győr férfi kézilabdacsapata. Ezt dr. Hoffmann László, a most még másodosztályú együttes támogatói körének vezetője mondta.
Hátrányba került a női kosárlabda NB1 bajnoki döntőjében a címvédő, Hat-Agro UNI Győr. Fűzy Ákos tanítványai három negyeden keresztül jól tartották magukat, a záró felvonásra azonban elfáradtak.
11 versenyző került be első körben a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klubból az evezősök válogatott keretébe.
4-1-re győzött a Rába ETO FC a futsal NB1 rájátszásának 4. fordulójában a Gödöllői Bikák ellen, ezzel karnyújtásnyira került a negyedik bajnoki címétől.
A hétvégén elkezdődött az Arrabona Rally Club 2013-as versenyévada, azaz a CélTrans Rally Bajnokság. 80 amatőr páros rótta a köröket és csikorgatta a gumikat a Rábaringen.