Felcsút után, Felcsút előtt
Bepótolta a korábban elhalasztatott meccsét az ETO. A szerda esti mérkőzésen kétgólos vendéggyőzelem született, szombaton javíthatnak a győriek, hiszen ezúttal az ETO látogat a Felcsúthoz.
Bepótolta a korábban elhalasztatott meccsét az ETO. A szerda esti mérkőzésen kétgólos vendéggyőzelem született, szombaton javíthatnak a győriek, hiszen ezúttal az ETO látogat a Felcsúthoz.
Két nap után 21 éremmel az utánpótlás országos bajnokság pontversenyének második helyén állnak az UNI Győri Úszó SE fiataljai!
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte a lengyel csapatot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
Veretlenül élen áll a bajnokságban és csoportelsőként várja a folytatást a Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC.
December 5-8. között a szegedi Tiszavirág Sportuszoda ad otthont az év utolsó országos úszóversenyének, az Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságnak. Az eseményen 62 klub 478 versenyzője küzd az érmekért, köztük az UNI-Győri Úszó SE 23 versenyzője is, akik már a nyitónapon is kiemelkedő eredményeket értek el.
Uros Bregart, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC másodedzőjét csütörtökön menesztették a szerb női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, mert a csapat nem szerzett pontot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében.
Az eredeti időpontban a Puskás Akadémia még érintett volt a nemzetközi kupában, így három hónappal később, december 4-én pótolták az OTP Bank Liga ötödik fordulóját. A második félidőben az ETO dinamikusabban játszott ugyan, de ez sem volt elég a pontszerzéshez.
A Győr házigazdaként 78-67-re legyőzte a Sopront a női kosárlabda NB I alapszakaszának szerdai játéknapján.
Iváncsik Gergő, a győri születésű, korábbi válogatott magyar kézilabdázó bekerült az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Hírességek Csarnokába.
A nagypályás idény, a válogatott programok befejezését követően, december 7-8-án, a budaörsi városi sportcsarnokban rendezi meg az MLSZ, az élvonalbeli labdarúgócsapatok teremtornáját, amelyen az ETO FC Győr együttes is érdekelt lesz. A szombati program 11 és 17 óra között, míg a vasárnapi program 9 és 15 óra között kerül megrendezésre.