Darts: Európa-bajnoki ezüst az U18-tól
Rigában rendezték meg a darts Európa-bajnokságot, amelyen az U18-as magyar páros, Szoták Balázs és Sepsi Ádám hibátlan játékkal jutott a döntőig.
Rigában rendezték meg a darts Európa-bajnokságot, amelyen az U18-as magyar páros, Szoták Balázs és Sepsi Ádám hibátlan játékkal jutott a döntőig.
A magyar női labdarúgó-válogatott 4-1-re kikapott a törököktől az Európa-bajnoki selejtező B ligájának hatodik fordulójában, így harmadikként jutott tovább csoportjából.
A hétvégén különleges sporteseménynek ad otthont Győrzámoly, ahol Jet-ski Európa-bajnokságot rendeznek 26 ország versenyzőinek részvételével. Ez a sportág a kilencvenes évek elején kezdett elterjedni Magyarországon, azóta felnőtt és utánpótlás korosztályokban is állandó résztvevői a magyarok a legrangosabb versenyeknek.
A kötelező orvosi vizsgálat után Kylian Mbappé kedden aláírta öt idényre szóló szerződését a Real Madrid labdarúgócsapatához, amely 80 ezer szurkoló előtt mutatta be legnagyobb nyári szerzeményét.
Az NB I-es együttes után, hétfőn az akadémiai korosztályok (u19, u17, u15) is megkezdték a felkészülést a következő szezonra.
A Magyar Röplabda Szövetség élsportolói tettek látogatást az Audi Hungaria győri gyártótelephelyén: a vállalat a magyar férfi röplabda válogatottat, a szakmai stábot és a magyar strandröplabda szakág válogatott sportolóit látta vendégül.
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen.
Az Euroleague Women 2024/25-ös idényének csoportjait július 18-án, azaz most csütörtökön sorsolják ki Münchenben. A SERCO UNI Győr női-kosárlabda csapatáért izgulhatunk.
Kialakult a SERCO UNI Győr NB I.-es női kosárlabdacsapatának végleges játékoskerete, az együttes magyar magja, vagyis a meghatározó hazai kosárlabdázók együtt maradnak, így a válogatott csapatkapitánya, Dubei Debóra, valamint Ruff-Nagy Dóra, Dombai Réka, Cyesha Goree és Bach Boglárka is Győrben kezdi meg a szezont, míg a húsz év alatti fiatalokat továbbra is Gyöngyösi Janka és Molnár Laura képviseli a zöld-fehérek felnőttgárdájánál.
Népes küldöttséggel vág neki a július 26-án kezdődő, és augusztus 11-ig tartó nyári olimpiának a magyar úszóválogatott, összesen huszonhárman szereztek párizsi kvótát. Győrt ezúttal két úszó képviseli az ötkarikás játékokon: Sebestyén Dalma 200 méter vegyesen, Szabó Szebasztián pedig 50 méter gyorson és váltóban áll rajtkőre.