Edzősorsok
Már 22 éve történt, hogy 1999-ben az ETO női kézilabda csapata bejutott első nemzetközi döntőjébe.
Már 22 éve történt, hogy 1999-ben az ETO női kézilabda csapata bejutott első nemzetközi döntőjébe.
Sokan nem is gondoljuk, hogy minden harmadik megrágott falat az emberiség mindennapjaiban, a méhek munkájának gyümölcse. Ma van a méhek világnapja.
Szent Flórián napja van május 4-én, a tűzoltók védőszentje előtt tisztelgünk. Emlékezünk az egyenruhás hősökre akik szolgálat során elhunytak, akiket máskor szólitott el az ég, és hálával gondolunk az előkre. A tűzoltókra, akik minden nap értünk dolgoznak. Megható videó készült a hivatásuról.
Napok óta folyik a közösségi oldalakon a pankráció, hogy milyen jogon kötik a védettségi igazolványhoz a nagy nyitás után egyes intézmények, programok látogatását.
Április 17-én volt száz éve, hogy Csanády György székelyudvarhelyi költő megírta a Mihalik Kálmán által megzenésített Székely himnusz szövegét.
Húsvéti locsolkodás pandémia idején - Garamvölgyi Imre jegyzete.
Nincs felvonulás, ünnepi beszéd, díszoklevél-átadás. Most csak a remény van. Remény arra, hogy a védőoltás jövőre kinyitja az ünnep most még bezárt ajtajait.
Egy évvel ezelőtt valószínűleg nem írtam volna le, most megteszem: lassan végre magunk mögött hagyjuk ezt az átkozott évet.
„Milyen lesz ez az advent, anya?” – kérdezi legörbülő szájjal nyolc éves kisfiam. „Se koripálya, se kisvasút és még a vásárba se tudunk kimenni – sorolja szomorúságának okait. Valóban, milyen lesz ez az idei advent? S milyen szokott lenni?”
Sokunknak hiányzik a valódi termelői piac íze, illata, hangulata...