Esélyegyenlőség, vagy mégsem?
Van, aki siketként vagy nagyothallóként születik, és van, aki később lesz hallássérült. Én egy baleset miatt vagyok közepesen halláskárosult. Féléves koromban anyukám sétáltatott babakocsiban, amikor egy mellettünk elhaladó autóból kidobtak egy petárdát, majd az mellettünk felrobbant. A tettes persze elhajtott.
Nyomás
Sajnos nehezen szokunk hozzá, hogy önmagukért elsősorban mi magunk vagyunk a felelősek.
Élet a föld felett
Futott egy szép kört a neten az elképzelés, miszerint Győrben a Szent István út forgalmát a föld alá vezetnék.
Nélkülük mi is elveszettek vagyunk
Három nap alatt három fiatal lány tűnt el Győrből. Az ilyen hírekre többnyire kétféleképpen reagálnak az emberek.
Vakáció
A minap egy pedagógus ismerősöm a legnépszerűbb közösségi oldalon lelkes visszaszámlálásba kezdett – ó, ió, ció… –, vélhetően pedig mára eljutott addig, amíg kiírhatta üzenőfalára, hogy megkezdődött a vakáció nebulói számára.
Száz év gyász
„Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek…”
Pünkösd – az új élet hajnala
A lelkünk mélyén mindig vágytunk arra, hogy valóságos, személyes kapcsolatba kerüljünk egy emberek feletti intelligenciával, a mindent létrehozó személlyel, erővel. Ez történt meg csaknem kétezer évvel ezelőtt pünkösdkor Jeruzsálemben, amikor Isten egy régi tervét valósította meg egészen elképesztő módon.