Szállj be a #challenge-be, és találkozz a VALMAR duóval!
Játékra invitál Marics Peti és Valkusz Milán minden tiktokert, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.
Játékra invitál Marics Peti és Valkusz Milán minden tiktokert, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.
Ő az Indián. Egykori sikeres lemezkiadó, Szörényi Levente barátja, Bródy János „öccse”, Cseh Tamás indián testvére, az Illés Kluboschok Baráti Kör egyik alapítója, és jó néhány éve immár feleségével együtt a cseszneki vár szíve, lelke és strázsamestere. Ismerjék meg Hegedűs Indián Lászlót, akinek otthona akár egy rocktörténeti múzeum is lehetne.
Nagy a boldogság a Wellhello zenekar énekesének háza táján, Diaz ugyanis édesapa lett.
Teljesen változó, hogy a szülők épp milyen elv alapján választanak gyermeküknek utónevet, vannak, akik épp a ritkaságok közé tartozó neveket kedvelik, és ezekből is van bőven, bár néhányat igencsak furcsának találhatunk.
Nem mindig egyszerű megtartani a töretlen lelkesedést a sportoláshoz, sőt, talán itt is elmondhatjuk, hogy vannak hullámvölgyek, amikor nehezebben vesszük rá magunkat a mozgásra. De néhány tippel segítünk, hogy egyszerűbb legyen kitartanunk az aktív életmód mellett.
Első helyezett lett lovasakrobata számával ifj. Richter József és csapata a 23. Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.
A kisbabák többségét édesanyjuk a mai napig vízszintes testhelyzetben hozza a világra, és ez a történészek szerint régebbre vezethető vissza, mint azt sokan gondolnánk.
Nagyon megosztó, hogy ki milyen hálóruhára esküszik, így az is, hogy valaki húz-e zoknit alváshoz vagy sem. Vajon hogyan hat ránk, ha a zokni viselése mellett döntünk?
Érdemes lehet az évszaknak illő kiegészítőkkel feldobni az otthonunkat, hiszen egy kis dekoráció nem csupán szemet gyönyörködtető, a mentális egészségünkre is jó hatással van.
Akinek bölcsődébe, óvodába vagy iskolába jár a gyermeke, annak ismerős a helyzet, hogy ha a csemetét ledönti valamilyen betegség, az valószínűleg végigmegy az egész családon. Milyen egyszerű praktikák léteznek, hogy a szülők mégis valahogy kivédhessék a betegségeket, és ne kapjanak el mindent a gyerkőcöktől? Adunk néhány tippet!