Új hajókkal erősítenek a Balatonon
A sikeres üzempróbák után megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán - tudatta a Balatoni Hajózási Zrt.
A sikeres üzempróbák után megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán - tudatta a Balatoni Hajózási Zrt.
Egy sör nem sör, tartja a mondás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén nyertes licitáló akár többet is főzhet.
Szombaton egy hidegfront érkezik nyugat felől, de nem tart sokáig az őszies idő, jövő hét elejétől visszatér a nyár.
Visszatért Magyarországra a legendás Miss Universe szépségverseny, melynek elődöntőjét a napokban rendezték Budapesten. A válogatón 16 eszméletlen szép lány jutott tovább, a közeljövőben ők mérkőzhetnek majd meg a koronáért. A döntősök között van a győri Kis Laura Dóra is.
Ugyan egy gyenge hidegfront miatt átmenetileg ősziesebbre fordult az idő, a hőmérséklet pár fokkal visszaesett az előző napokhoz képest, a nyárias idő újra gyorsan teret hódít magának. Csütörtökön helyenként már újra lehet 30 fok, pénteken pedig a legmelegebb tájakon 32-33 fok is lehet.
Több mint ötszáz doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát talált Hegyeshalomnál egy belga turistabusz egyik utasánál Jázmin. A NAV keresőkutyája hatvan bőrönd közül szagolta ki az illegális füstölnivalót.
Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Határozottabban késő délutántól, nyugat felől csökken a felhőzet és vele együtt a csapadékhajlam is, addig napközben szórványos fordulhat elő zápor, elszórtan zivatar.
A sörválaszték szűkítése miatt 15 millió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t, egyben kötelezte megfelelési program kialakítására.
Az idei szeptember többségében nyári időt hozott, és nem lesz ez másként hétfőn sem. A hét első napján több órára mindenhol kisüt a nap, viszont egy-egy zápor, esetleg zivatar északkeleten és néhol északon előfordulhat.
Amint arról beszámoltunk, hatalmas az öröm a Puskás-Dallos házaspárnál, hiszen megszületett első gyermekük, a kis Ábel! A csöppségről most egy cuki videót is közzétettek.