Kánikula és napsütés várható augusztus 20-án
Száraz, meleg, napos idő ígérkezik vasárnapra. Addig azonban még lehetnek záporok, zivatarok.
Száraz, meleg, napos idő ígérkezik vasárnapra. Addig azonban még lehetnek záporok, zivatarok.
Családja mellett a fotózás az élete Jancsovics Dórának, aki női szemmel fókuszál a nőiességre. Finom bája képeiről is visszaköszön, de ez is az egyik célja, hogy a szebbik nem képviselőiből kihozza a maximumot. Erre pedig a szakma is felfigyelt, hiszen az angol Prestige Models Magazine-ban és a nemzetközi International Kid Model Magazine-ban is megjelentek már a képei.
Elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a zivatarveszély miatt.
Ikon-díjjal ismeri el Meryl Streep nagy hatású színészi pályafutását az amerikai filmakadémia Los Angeles-i múzeuma októberi adománygyűjtő gáláján.
Nem kell várni őszig, augusztus közepén, azaz a napokban megtalálhatjuk majd a hazai csemegeszőlőt a boltok, piacok polcain, asztalain. A minél érettebb igazán értékes a szervezet számára, mivel a szőlő nem utóérő.
Egy gyenge hidegcsepp rondít bele a nyugodt, nyárias augusztusi időjárásba, melynek hatására a következő napokban többfelé számíthatunk majd záporok, zivatarok kialakulására.
Augusztus közepe van, de néhányan már a hónap elején elkezdték beszerezni a gyerekeknek az iskolához szükséges tanszereket.
34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján.
Még 2021-ben gyűrűzték meg itthon azt a madarat, amit most Svédországban is lefotóztak.
Visszatér az igazi nyár, még nem kell az őszre gondolnunk.