Szelídebb oldalát mutatja ma az augusztus
A nyugati, északnyugati szél a Délnyugat-Dunántúlt leszámítva élénk, helyenként erős lesz.
A nyugati, északnyugati szél a Délnyugat-Dunántúlt leszámítva élénk, helyenként erős lesz.
Hétről hétre ajánljuk Laposa Tibor okleveles kerékpártúra vezető, idegenvezető ingyenes útjait, innen jött az ötlet, hogy kicsit jobban megismerkedjünk vele, és a kétkeréken való túrázás szépségeivel.
Amikor valamiért változtatni kell az étrenden, akkor a kezdeti sokk után elkezdi az ember keresni az alternatív megoldásokat. Így volt ez Dömötör Lászlóéknál is, mára viszont tökélyre fejlesztették az ízeket, olyannyira, hogy már másoknak készíti a gluténmentes finomságokat.
A hét első felében nem fog kedvezni az időjárás a nyaralóknak, szerdára újabb hidegfront körvonalazódik.
Az úszó Facebook-oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. A háromszoros olimpiai bajnok posztja alatt egymást érik a hozzászólások, még a miniszterelnök is gratulált Katinkának.
A kánikula jelentősen megterheli szervezetünket, az idősebbeket fokozott kihívás elé állítja az extrém hőség. Bizonyára mindenkinek vannak már kialakult praktikáit, amit bevetnek kánikula idején. Néhány jó tanáccsal mi is szolgálunk.
Amikor az egészségünkről beszélünk, először a testi egészségünkre gondolunk, pedig legalább olyan fontos a mentális egészségünk.
Visszafordíthatatlanok lehetnek a klímaváltozás a Nagy-korallzátonyra gyakorolt hatásai az elkövetkező évtizedekben - derült ki egy, az ausztrál kormány által kiadott jelentésből csütörtökön.
Szomália sportért felelős minisztere az országos atlétikai szövetség elnökének felfüggesztésére szólította fel a nemzeti olimpiai bizottságot egy nappal azután, hogy a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon az ország képviseletében indult "sprinter" több mint 21 másodperc alatt ért végig a 100 méteres távon.
Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A képzeletbeli manók ugyanis ott és akkor szólítják meg a gyerekeket, amikor az a családoknak a legkényelmesebb. A kreativitást fejlesztő, játékos fejtörőkkel teli digitális meseösvény már Győrben is elérhető.