Tekerj a Zöldbe!
Június 11-én kerékpártúra indul Mecsérre, ahol a már hagyományos Ladikos Fesztivált látogatják meg az érdeklődők.
Június 11-én kerékpártúra indul Mecsérre, ahol a már hagyományos Ladikos Fesztivált látogatják meg az érdeklődők.
A programon a városrész civil közösségei mutatkoznak be, ismertetik tevékenységüket és jövőbeni terveiket.
Swami Bhaktananda "A boldogság jógája" című programra várják az érdeklődőket jövő pénteken, 06.10-én 17.00-18.30 között a győri Virasana Jógastúdióba!
2022 májusában jelentette meg Ablak a világra című kötetét Vizsy Ferenc író, újságíró. A művet az Ünnepi Könyvhéten is bemutatja a szerző.
Könyvbemutatók és irodalmi programok.
15, 35 és 50 kilométeres teljesítménytúrán bizonyíthatnak a nevezők.
Pünkösd ünnepi szentmise és Hősök napi megemlékezés.
Hagyományteremtő jelleggel rendezik meg az első győri szezonnyitó felvonulást.
Június 3-án pénteken, 18 órakor kezdődik a Lélek-jelenlét című jótékonysági verses est tartanak élőzenével a FILO-Pontban (Győr, Kálóczy tér 15.). Közreműködnek az Új Akropolisz Filozófiai Iskola győri művészeti csoportja és a Léleknyelv művészeti műhely tagjai.
Kiállítás a győri állomás utascsarnokában.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közelgő programja.