Az öröm gyertyája is lángra lobban vasárnap
A Széchenyi téri óriás adventi koszorún december 12-én, vasárnap 17 órakor a harmadik gyertyát is meggyújtják.
A Széchenyi téri óriás adventi koszorún december 12-én, vasárnap 17 órakor a harmadik gyertyát is meggyújtják.
Hagyományteremtő szándékkal rendeznek adventi éneklést december 11-én délután 17 órától Gyárvárosban, a Mátyás téren.
Karácsonyi ajándékkísérő kártyát készíthetnek a gyerekek a könyvtárban.
Az újvárosi Kossuth-szobor előtti téren szabadtéri ünnepváró programot szerveznek december 8-án 17 órakor a hagyományok jegyében: felelevenítik az "Újvárosi Betlehemes" népszokást, emellett énekes-zenés műsort is láthatnak az érdeklődők.
,Veni, veni Emmanuel" – Adventi zenés Áhitat lesz az Evangélikus Öregtemplomban (Petőfi tér 2.) december 7-én 17 órától.
Vadász Attila orgonaművész ad koncertet december 5-én, vasárnap 17 órakor a győri Szentlélek templomban.
A Nemzetközi Fotószalon díjnyertes alkotásaiból nyílik tárlat a győri (VOKE) Arany János Művelődési Ház (Szárnyaskerék épülete, Révai utca 5.) galériájában.
Pannonhalmán a Petőfi Sándor utca 9. alatt található a Csapdaház, egy több szobás és pályás, logikai társasjáték.
Lemezbemutató koncertet tart a DuoCorde a Zsinagógában.
Tóvári Tóth István (1909–2004) képzőművész grafikáiból nyílik kamarakiállítás december 3-án 11 órakor a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótérben (Apor Vilmos püspök tere 2.).
Az idén is a győri bábszínházat választotta pihenőhelyéül a Mikulás.
A József Attila Művelődési Házában (Móra park 1.) zenés programokkal hangolódhatnak a közelgő ünnepekre. Az itt működő muzsikus csoportok ünnepi műsorral ajándékozzák meg az érdeklődőket.
Egy év kényszerszünet után ismét várja az Ignatius koncertsorozat a zeneszeretőket. Az első előadás Advent címmel november 29-én, 19 órakor a Szent Ignác Bencés templomban lesz hallható.
"Élő adventi kalendárium" játékot szerveznek Gyárvárosban. Az adventi kalendáriumok mintájára december 1. és 24. között újabb és újabb fények gyúlnak fel egy-egy gyárvárosi lakás kidíszített ablakában. Így karácsonyhoz közeledve egyre több ablak világít majd 17 és 22 óra között.
Immár hagyományosan ádventben különböző programokkal hangolódnak az ünnepekre a Széchenyi Egyetemen.
Gyárváros a belvárosban címmel nyílik tárlat december 2-án 11 órakor a győri vasútállomás utasterében található MÁV-ART galériában.
Pinnyéden és Újvárosban számtalan családi program közül válogathatnak az érdeklődők advent idején.
A 20. század immár klasszikussá nemesedett mestereinek műveiből állította össze a 17:18 Hangversenybérlet nyitókoncertjének műsorát a Győri Filharmonikus Zenekar.
Munkácsy a napúton címmel Pap Gábor művészettörténész előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
A Zenés délutánok Kismegyeren című programsorozat keretében november 26-án 17 órakor a Magtár Közösségi Térben (Arató u 34.) a Hangraforgó együttes családi koncertjére kerül sor.