A dél-koreai elnök bejelentette a szükségállapot visszavonását

MTI Fotó: MTI/Ri Dzsin Man
2024.12.04. 08:11

Jun Szogjol dél-koreai elnök helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy vissza fogja vonni a néhány órája meghirdetett szükségállapotot, miután a parlament annak feloldására szavazott.

Jun Szogjol közölte, hogy a rendkívüli jogrend fenntartására kivezényelt katonákat visszahívták. Mint mondta, hamarosan összeül a kabinet megvitatni a helyzetet, amit követően hivatalosan fel fogja oldani a szükségállapotot.

Jun Szogjol kedd este a YTN televízió élőben közvetített műsorában jelentette be a szükségállapot bevezetését arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát bénító, „szégyentelenül Észak-Korea-barát államellenes erőket”.

Úgy fogalmazott, hogy nem volt más választása, mint ehhez az eszközhöz nyúlni a szabad és alkotmányos államrend fenntartása végett, mondván, hogy az ellenzéki pártok „rabul ejtették” a parlamentáris döntéshozatali folyamatot, ezzel válságba taszítva az országot.

Az elnök a parlamentben többséggel rendelkező ellenzék azon kezdeményezésére utalt, amellyel fel akarják menteni tisztségéből az ország több magas rangú ügyészét, és elutasítják a kormányzat által beterjesztett költségvetési tervezetet.

Az ellenzék több mint 4000 milliárd dél-koreai von (1100 milliárd forint) megszorítást szorgalmaz a büdzsében, amiről a kormány azt mondja, hogy aláásná a kabinet alapvető működését.

A dél-koreai parlamentnek a 300-ból 190 jelen lévő tagja helyi idő szerint szerdára virradóra határozatot fogadott el a szükségállapot feloldásáról. Vu Vonsik házelnök kijelentette, hogy a képviselők „az emberekkel közösen megvédik a demokráciát”.

A házelnök hivatala közölte, hogy az elfogadott határozattal semmis a szükségállapot kihirdetése, a dél-koreai törvények szerint ugyanis a parlament többségi szavazással feloldhatja a szükségállapotot.

Li Dzsemjung, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője, akinek pártja többséggel rendelkezik a parlamentben, de Jun Szogjol pártjának vezetője is alkotmányellenesnek nevezte a szükségállapot bevezetését, amire több mint 40 éve nem volt példa Dél-Koreában.

Kapcsolódó témák: #Dél-Korea | #szükségállapot |