Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban

MTI Illusztráció: Pixabay
2024.05.15. 21:22

Egy kora reggel keletkezett hatalmas tűzben huszonkét hajó semmisült meg az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében, személyi sérülés nem történt - írta szerdán az Index.hr hírportál.

A tűz oltásában a pulai és a medulini tűzoltók vettek részt, és a lángokat sikerült megfékezni. A hatóságok közlése szerint a helyszínre érkező tűzoltók először elkülönítették azokat a hajókat, amelyeket még nem értek el a lángok, az égő hajókat pedig elkötötték, és úgy oltották el rajtuk a tüzet. Közülük több teljesen kiégett.

Samir Grahovic tűzoltóparancsnok a tűz keletkezéséről elmondta: vélhetően elektromos hiba okozta valamelyik hajón. “Nehéz eloltani a tüzet, amikor ég a műanyag, hajókkal lehet csak, amelyek a tengerről érkeznek” – hangsúlyozta.

A portál által közölt képeken jól látszik, hogy egyes hajókban – köztük luxusjachtokban – mekkora kár keletkezett, volt, amelyik el is süllyedt közülük. Szemtanúk elmondása szerint néhány vízi járművön emberek is tartózkodtak, ők a tengerbe ugrottak, hogy megmeneküljenek.

A kikötőparancsnokság megerősítette, hogy a tűz okozott környezeti károkat, ezért dupla gátat építenek, hogy lokalizálják a szennyeződést, valamint hívtak egy” ökohajót” is a terület szanálása céljából. Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont, és kedvenc hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is lehettek.

Kapcsolódó témák: #hajók | #Isztria | #tűz |