A havazás miatt csökkent a látótávolság, emiatt több járatot töröltek és hosszabbak a fel- és leszállások közötti időközök.
Németországban késések vannak a müncheni és a stuttgarti repülőtéren havazás és jegesedés miatt – közölték a légikikötők szóvivői vasárnap. A müncheni légikikötőben a havazás és a jég miatt fennakadások vannak – mondta a repülőtér szóvivője.
Néhány reggelre tervezett járatot töröltek – derült ki a repülőtér honlapjáról. A tájékoztatás szerint a légitársaságok már szombat este meghozták a döntést, hogy elővigyázatosságból törlik a járatokat. Jelenleg az egyik kifutópályát nyitva tartják, míg a másikat tisztítják – tette hozzá a szóvivő. Mint kifejtette, a havazás miatt csökkent a látótávolság, emiatt hosszabbak a fel- és leszállások közötti időközök, a repülőgépeket pedig jégteleníteni kell indulás előtt.
Egyelőre nem világos, hogy az időjárás okozta korlátozások meddig tartanak. Az utazókat arra kérték, hogy a járatukkal kapcsolatos információkért forduljanak a légitársaságukhoz. Az időjárás késéseket okoz a délnyugat-németországi Stuttgart repülőterén is. Itt is késésekről számoltak be a zordabb télies időjárás miatt, és szükség van a repülőgépek jégtelenítésére a felszállás előtt.
Eddig hét járat késett – mondta a reptér szóvivője, hozzátéve, hogy a kifutópályát már megtisztították, az üzemkész állapotban van. Egyes járatokat már képesek voltak fogadni. A szomszédos Hollandiában legalább 70 járatot töröltek és többet késve indítottak az amszterdami Schiphol repülőtéren a télies időjárás miatt – közölte egy szóvivő vasárnap. Közölte, hogy a hókotrók vasárnap kora reggel megkezdték a hó eltakarítását a repülőtéren, és várhatóan dél körül újra üzemképes lesz a légikikötő. Késések azonban még előfordulhatnak.