Szijjártó Péter: a magyar kormány a béketárgyalások mellett érvel Brüsszelben és Moszkvában is

MTI Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
2024.12.03. 18:55

A magyar kormány az ukrajnai tűzszünet és béketárgyalások mellett érvel Brüsszelben és Moszkvában is, erre jelenleg különösen nagy szükség van, meg kell előzni a béketeremtést ellehetetlenítő döntések meghozatalát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsülését követő sajtótájékoztatóján az újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy előző nap teljesen egyértelmű álláspontot képviselt Moszkvában, ahova a magyar békemisszió folytatásaként utazott el, és a reményét fejezte ki, hogy orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalása is hozzá tud járulni az ukrajnai konfliktus mielőbbi rendezéséhez.

“És azt látni kell, hogy a háborúpárti erők egy utolsó elkeseredett rohamot indítottak annak érdekében, hogy január 20-ig megpróbálják ellehetetleníteni a béketeremtést” – emelte ki.

Valamint figyelmeztetett, hogy az amerikai elnökválasztás óta született “rendkívül felelőtlen döntések” kettős helyzetet állítottak elő: egyrészt az elmúlt ezer nap folyamán most van legközelebb a háború vége, ugyanakkor most a legsúlyosabb az eszkalációs kockázat is.

“Én azért mentem Moszkvába, meg azért jöttem ma ide, hogy Moszkvában és a NATO-központban is azt az álláspontot képviseljem, hogy ne történjen semmi olyan január 20-ig, amely visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, és amely ellehetetleníti a béketeremtést” – húzta alá.

“Én Moszkvában is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett érveltem, és Brüsszelben is a tűzszünet és a béketárgyalások érdekében érvelek. Én mindenhol ugyanazt mondom, és ugyanazt az álláspontot képviselem” – tette hozzá.

“Bár nem szeretem interpretálni a tárgyalópartnereim álláspontját, de azért annyit el tudok mondani, hogy amikor a béke mellett érveltem, akkor Lavrov miniszter úr nem volt elutasító” – folytatta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy el szokott hangzani a NATO-tanácskozásokon, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani, de ezt ténylegesen is csinálni kellene. “Én csinálom is (…) És én nagyon sajnálom, hogy ezzel ellentétben mások a kommunikációs csatornák bezárásán dolgoznak, márpedig ez a béke reményének feladását jelenti” – jegyezte meg.

Ezt követően azt fejtette ki, hogy fontos célja az észak-atlanti szövetség ülésén annak ismételt világossá tétele, hogy igenis vannak vörös vonalak, még akkor is, ha ezt egyesek tagadni próbálják. “Annál is inkább, mivel ezek egy részét együtt rajzoltuk fel körülbelül két és fél-három éve ugyanebben az épületben, (…) ugyanígy a külügyminiszteri tanácsülésen” – emlékeztetett.

Az egyik vörös vonal épp az volt, hogy a NATO nem válhat ennek a konfliktusnak a részesévé. És sokan most itt ezzel ellentétes magatartást tanúsítanak” – figyelmeztetett. “Az én célom a következő másfél napra az, hogy ezeket a vörös vonalakat megtartsuk, s azokat ne léphesse át a NATO, ne váljon a NATO az orosz-ukrán háború részesévé” – tette hozzá.

“És nagyon remélem, hogy a főtitkár úr is inkább majd a béke elérésére fog koncentrálni, és nem áll be abba a sorba, akik óriási kannákból olajat próbálnak önteni a tűzre. Mert lehet, hogy innen Brüsszelből vagy épp az óceán túlpartjáról másként tűnik a dolog, de ez a háború szomszédságában élve most már lassan három éve nem vicces” – jelentette ki.

Kapcsolódó témák: #diplomácia | #kormány | #NATO |