Szijjártó Péter: minden lehetőség adott ahhoz, hogy új szintre lépjen a magyar-kazah együttműködés

MTI Fotó: Szijjártó Péter/Facebook
2025.02.17. 11:45

Minden feltétel adott ahhoz, hogy egészen új szintre lépjen a magyar-kazah gazdasági együttműködés, amelyből hazánk már eddig is sokat profitált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Asztanában.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleuval tartott közös sajtóértekezletén arról is beszámolt, hogy részletesen átbeszélték a kétoldalú gazdasági együttműködés kérdéseit, és megállapították, hogy “sikertörténetről” van szó.

“Magyarország ebből az együttműködésből eddig is nagyon sokat profitált, és most minden lehetőség adott, hogy a magyar-kazah gazdasági együttműködés új szintre lépjen” – jelentette ki.

Először is a Mol kazahsztáni jelenlétét érintette, emlékeztetve arra, hogy a vállalat 80 milliárd forintnyi beruházási programot hajtott végre eddig a közép-ázsiai országban. “A Mol jól döntött, siker koronázta a törekvéseit, s immáron 300 millió köbméternyi földgázt termelt ki abból a mezőből, amelyen már öt kútjuk is működik” – mondta.

“Ma az energiaügyi miniszterrel megállapodtunk abban, hogy Kazahsztán kormánya támogatja, hogy a Mol újabb kőolaj- és földgázmezők kitermelésében vegyen részt” – tette hozzá.

Majd aláhúzta, hogy az energetikai cég fejlett technológiai megoldásai lehetőséget biztosítanak a nagy kihívást jelentő itteni mezők kitermelésére.

Körvonalazódik egy kazah-kínai-magyar stratégiai együttműködés, amelynek nyomán a Mol egy nagy, technológiailag összetett mező kitermelésében vehet részt itt a jövőben” – tudatta.

Szijjártó Péter ezt követően kitért arra is, hogy a magyar vállalatok lényeges szerepet játszanak a kazah mezőgazdaság modernizálásában is, ugyanis hamarosan egy 25 milliárd forintnyi beruházás keretében laboratóriumokat, takarmányüzemeket és oktatási központokat fognak létrehozni az országban.

Illetve közölte, hogy a gyógyszeripar területén mostanra a Richter a kilencedik legnagyobb szereplővé vált, amely több mint tízmilliárd forint értékű forgalmat bonyolított le tavaly, de például a hazai orvosi műszerek is betörtek már a kazah piacra.

A miniszter üdvözölte, hogy a nukleáris energia területén is nagy lehetőség nyílik az együttműködésre, hiszen Kazahsztánban népszavazás döntött az atomerőmű-építésről.

Az MVM által kifejlesztett és birtokolt száraz hűtési technológia pedig komolyan megfontolásra kerül itt, mint a leendő atomerőművek hűtését biztosító technológiai megoldás” – tájékoztatott.

Végül bejelentette, hogy májustól ismét közvetlen légijárat köti össze Kazahsztánt és Magyarországot, Budapestről az ország harmadik legnagyobb városa, Simkent lesz ily módon elérhető.

“Ez a közvetlen légi összeköttetés nyilván segítséget jelent ahhoz, hogy az együttműködésünket újabb dimenzióba léptessük, amelynek igényét alátámasztja az is, hogy a Magyarország által biztosított 250 ösztöndíjra idén 2111 kazah hallgató jelentkezett” – összegzett.

Kapcsolódó témák: #együttműködés | #gazdaság | #Kazahsztán | #kormány |