Tusványos – Orbán Viktor: az idő a békepolitika oldalán áll

MTI Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
2024.07.27. 11:17

Az idő a békepolitika oldalán áll - jelentette ki a magyar miniszterelnök szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.

CIKKÜNK FRISSÜL!

Orbán Viktor a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján az amerikai elnökválasztásra utalva úgy fogalmazott, Trump ante portas. Szavai szerint ha az amerikai elnökválasztásig Európa nem vált át békepolitikára, akkor Donald Trump választási győzelme után már csak a vereségét beismerve, szégyenszemre és a politikai felelősséget egyedül vállalva kell majd ezt megtennie.

Emlékeztetett rá, az Európai Unió alapszerződése szó szerint tartalmazza a következő mondatot: az Unió célja a béke.

A miniszterelnök kifejtette, Brüsszel sérelmezi, hogy háborúpárti politikának nevezzük azt, amit ők csinálnak, szerintük ők a béke érdekében támogatják a háborút. Ugyanakkor a magyar békemisszió kezdete óta az amerikai és az orosz külügyminiszter beszélt egymással, a svájci és az orosz külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök végre felhívta Donald Trumpot, és az ukrán külügyminiszter elutazott Pekingbe. “Vagyis az erjedés megkezdődött” – fűzte hozzá.

A háborúpárti európai politikából lassan, de elmozdulunk a békepárti politika irányába – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a háborúban brutális, százezres veszteségeket szenvednek el a felek, ennek ellenére mégsem akarnak kiegyezni egymással.

Ennek két oka van: egyfelől mindketten azt hiszik, hogy győzhetnek, másfelől mindkettőt fűti a saját valós vagy vélt igazsága – mondta.

A kormányfő közölte: az ukránok azt gondolják, hogy ez egy orosz invázió, amely sérti a nemzetközi jogot, a területi szuverenitást, és ők valójában önvédelemben vannak és függetlenségi háborút folytatnak. Az oroszok azt gondolják, hogy súlyos NATO-katonai fejlesztések történtek Ukrajnában, Ukrajnának meg van ígérve a NATO-tagság, és ők nem akarnak sem NATO-csapatokat, sem NATO-fegyvereket látni az orosz-ukrán határon. Vagyis Oroszországnak – mondják ők – joga van az önvédelemhez, és ez valójában egy kiprovokált háború.

Mindenkinek van tehát valamilyen, vélt vagy valós igazsága, és egyik fél sem fogja feladni a háborút – tette hozzá Orbán Viktor.

Ez egyenes úton vezet az eszkalációhoz – jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, ha a két félen múlik, nem lesz béke. Békét csak kívülről lehet hozni.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az európai politika összeomlott, Európa ugyanis feladta saját érdekeinek védelmét  – jelentette ki  Orbán Viktor.

Hozzátette: Európa jelenleg “az USA demokrata párti politikáját követi feltétel nélkül, akár önsorsrontás árán is”, miközben az Oroszország ellen bevezetett szankciók alapvető európai érdekeket sértenek, felviszik az energia árát és versenyképtelenné teszik az európai gazdaságot.

Orbán Viktor azt hangsúlyozta: az európai hatalmi rendszer lényege eddig a Párizs-Berlin tengely volt, ami mára nem létezik, vagy “lényegtelen és megkerülhető” lett az új, London, Varsó, Kijev, a balti és a skandináv államok által alkotta erőközponthoz képest.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a Párizs-Berlin tengely leváltása nem új gondolat, hanem “régi lengyel terv”, amelynek lényege, hogy Lengyelország legyen a kontinens első számú amerikai támaszpontja, ezért “behívja az amerikaiakat oda, a németek és az oroszok közé”, ám csak a jelenlegi háború tette lehetővé a megvalósítását.

Régi terv ez: Oroszországot meggyengíteni, Németországot pedig túlfejlődni – fogalmazott Orbán Viktor, aki azt is kijelentette, a lengyelek a legszemforgatóbb és a legálságosabb politikát csinálják egész Európában, hiszen “önfeledten üzletelnek az oroszokkal”, miközben ugyanezért morálisan kioktatnak bennünket.

Fotó: MTI/Veres Nándor

A békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy a Nyugat “szellemi magányba” került, mert eddig referenciaként, egyfajta világmérceként tekintett saját magára, mivel ő adta azokat az értékeket, például a liberális demokráciát és a zöld átállást, amelyeket a világnak el kellett fogadnia.

Ebben a helyzetben az elmúlt két évben 180 fokos fordulat történt, mert bár a Nyugat most is kiadta az utasítást, hogy a világ morális alapon foglaljon állást Oroszország ellen és a Nyugat mellett, ezzel szemben a valóság az, hogy lassan mindenki Oroszországot támogatja – fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette, az nem meglepő, hogy ezt teszi például Észak-Korea és Kína, de hozzájuk Irán, India és a NATO-tag Törökország is csatlakozott, mellettük pedig a muszlim világ egyaránt partnert lát Oroszországban.

Fotó: MTI/Veres Nándor

A miniszterelnök kijelentette: óriási az amerikai elnökválasztás tétje.

Orbán Viktor azt mondta, Donald Trump republikánus elnökjelölt azt tűzi ki célul, hogy az amerikai népet a posztnemzeti liberális állapotból visszahozza a nemzetállami állapotba.

Ezért akarják megakadályozni, hogy Donald Trump el tudjon indulni a választáson. Ezért akarják börtönbe zárni, veszik el a vagyonát, és ha ez nem segít, ezért akarták megölni – hangsúlyozta, hozzátéve: pénteken beszélt a korábbi elnökkel, aki üdvözölte a tábor résztvevőit.

A posztnemzeti állapot drámai demokráciát megrengető politikai következménye az elitizmus és a populizmus politikai problémája. Az elitek elítélik a népet, amiért a jobboldal irányába sodródik, a nép érzéseit és gondolatait idegengyűlölőnek, homofóbnak és nacionalistának minősítik. A nép válaszul azzal gyanúsítja az elitet, hogy nem azzal foglalkozik, ami neki fontos, hanem valami esztelen globalizmusba süllyed – mondta Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott, ez felveti a képviseleti demokrácia problémáját is: az elit nem akarja képviselni az embereket, sőt büszke is erre, miközben a nép nincs képviselve.

Fotó: MTI/Veres Nándor

A háború után 500 éve nem tapasztalt világrendszerváltozás jön, a következő évtizedekben vagy akár évszázadokban Ázsia lesz a világ meghatározó központja, Európa pedig eldöntheti, hogy skanzenné válik vagy beszáll a világversenybe – mondta Orbán Viktor.

Az elmúlt 150 évben is nagy változások történtek velünk és körülöttünk, de ezekben a változásokban a világ meghatározó vezető hatalma mindig nyugaton volt. Ezzel szemben a mostani változás Ázsia irányából kiinduló folyamat.

A következő hosszú-hosszú évtizedekben, de lehet, hogy évszázadokban Ázsia lesz a világ meghatározó központja – mondta.

Orbán Viktor kitért arra: Donald Trump azon dolgozik, hogy erre a helyzetre megtalálja az amerikai választ. “Valójában – fogalmazott – Donald Trump kísérlete valószínűleg az USA utolsó lehetősége, hogy a világelsőséget megőrizze”.

Európának pedig két lehetősége van. Az első – ami felé most tart -, hogy skanzenné válik, az Egyesült Államok alá betagolódva, egy “alászakosított” szerepben marad az európai kontinens, aminek csodájára jár a világ, de amiben már nincsen “fejlődési dinamika”.

A második lehetőség – amit Emmanuel Macron francia elnök hirdet meg – a stratégiai autonómia: “magyarul, be kell neveznünk a világrendszerváltás versenyébe” – jelentette ki.

Újra lehet teremteni Európa tőkevonzó képességét, lehet csinálni nagy infrastrukturális fejlesztéseket, különösen Közép-Európában, kell egy európai katonai szövetség erős európai hadiiparral, kutatással és innovációval, meg kell teremteni az európai energiaönellátást, ami atomenergia nélkül nem fog menni, és a háború után kell kötni egy új kiegyezést Oroszországgal – sorolta Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Veres Nándor

A mostani világrendszer-váltás nem elsősorban veszély, hanem lehetőség, tágasabb a mozgásterünk, mint az elmúlt 500 évben bármikor volt – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, aki egy “magyar nagystratégia” megalkotásának szükségességéről is beszélt.

Hangsúlyozta: 500 éve Európa nyertese, Magyarország vesztese lett az előző világrendszer-váltásnak, mert miközben a kontinens nyugati része számára kinyílt egy új gazdasági tér, az iszlám hódítása hosszú időre háborús övezetté tette az országot, amely ezután – mivel nem tudta önmagát felszabadítani – kénytelen volt betagozódni egy német-Habsburg világba.

Orbán Viktor úgy értékelt: az Amerikai Egyesült Államok fejleményei “nekünk kedvező módon alakulnak”, de hozzátette, nem hiszi, hogy a tengerentúlon adnak nekünk az uniós tagságnál jobb gazdasági-politikai ajánlatot, ám ha mégis, akkor azt “meg kell fontolnunk”.

Hozzátette: Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot; számukra Magyarország EU-tagsága érték, “szemben az amerikaiakkal, akik állandóan pedzegetik, hogy ki kellene nekünk onnan lépni”. Kína ajánlata, hogy “vegyünk részt egymás modernizációjában”, ha figyelnünk is kell a méretarány-különbségekre.

Az Európai Unió nyugati része nem tér már vissza a nemzetállami formához – értékelt a miniszterelnök, hozzátéve, a közösségi keleti fele megvédheti a nemzetállami formát.

Orbán Viktor kijelentette, az unió a most folyó háború elvesztette, az Egyesült Államok magára fogja hagyni, hozzátéve, Brüsszel nem lesz képes finanszírozni Ukrajna háborúját, működését, azaz “az Európai Uniónak meg kell fizetnie a háborús kaland árát”, ami “magas lesz, és bennünket is kedvezőtlenül fog érinteni”.

Ha világrendszer-váltásról van szó, akkor szükség van egy “magyar nagystratégiára” is – jelentette ki a kormányfő.

A kormányfő kifejtette, az eddigi, általában 2010-ben elkezdett és 2030-ig szóló szakpolitikai akcióterveket végigvisszük és befejezzük, ez azonban ezt egy hosszabb távon, akár évszázadokon át fennmaradó világrendszerváltáskor már nem lesz elegendő.

A magyar nagystratégia alapja a konnektivitás, amelyben nem engedjük magunkat bezárni a most kialakuló nyugati és keleti világgazdaság egyikébe sem, mindkettőben ott kell lennünk, emellett nem szállunk be a Kelet elleni háborúba, valamint a technikai és kereskedelmi blokkosodásba sem – hangoztatta Orbán Viktor.

A miniszterelnök leszögezte, a stratégiában ugyanilyen fontos elv a gazdasági alapokon nyugvó szuverenitásvédelem is, ennek a gazdasági alapnak pedig a hazai nemzeti bajnokok, a versenyképes középvállalatok, a hazai piacra termelő cégek, illetve a kis- és közepes vállalkozások.

Hozzátette, a most meglévő magyar nagystratégia még “nyers és sprőd”, azaz nem emészthető és nem közérthető, kell még jó fél év, hogy ebbe az állapotba kerüljön.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Ki kell terjeszteni a magyar társadalom stabilitását szolgáló támogatási rendszert a magyarok lakta területekre az országhatáron kívülre is – jelentette ki a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, belátható időn belül az összes olyan támogatást, amely a magyar társadalom stabilitását és rugalmasságát szolgálja – például a családtámogatási rendszert – ki kell terjeszteni teljes egészében a magyarok lakta területekre az országhatáron kívülre is.

A kormányfő szerint a magyar nagystratégiának nemzeti alapokon kell állnia. Minden magyarok lakta területet magában kell foglalnia, és a világon élő összes magyart magához kell kapcsolnia.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, az irány nem rossz. A magyar állam jelenleg évente átlagban 100 milliárd forintot fordított erre, miközben a Gyurcsány-kormány időszakában egy év alatt ez csupán 9 milliárd forint volt. Ez több mint tízszeres növekedést jelent – tette hozzá.

Kapcsolódó témák: #Európai Unió | #kormány |