Michelangelo megelőzte az orvostudományt a vérkeringéssel kapcsolatos ismeretei terén: ezt igazolja mesterműve, a Dávid egy amerikai orvosi tanulmány szerint.

A reneszánsz művész több mint száz évvel az előtt, hogy az orvostudomány leírta volna a vérkeringést és ebben a nyaki verőér működését, már tökéletesen ábrázolta azt a munkáiban, köztük a Dávid megalkotásakor – írta a Jama Cardiology című folyóiratban megjelent tanulmányában Daniel Gelfman, az indianapolisi Marian Egyetem kutatója.

Gelfman rámutatott, hogy más szobrokon, illetve a hétköznapi életben a nyaki verőerek általában nem láthatók. “De a reneszánsz mesterművön a véna tisztán kirajzolódik Dávid kulcscsontja fölött” – írta az amerikai tudós, aki tavaly nyáron látta a szobrot Firenzében, és nyomban feltűnt neki ez a részlet.

A tudós magyarázata szerint a nyaki verőér akkor emelkedik ki, ha megnő a vérnyomás vagy valamilyen diszfunkció áll fenn, de Dávid fiatal, tehát nála az erős izgalmi állapot okozza ezt.

A Dávid alkotásakor William Harvey még nem írta le a keringési rendszer igazi működését. “Erre 1628 előtt nem került sor” – emlékeztetett rá a tudós.

A márványból készült Dávid szobor 1501 és 1504 között született. A bibliai hőst ábrázoló 5,17 méter magas alkotás a firenzei művészet egyik legmegbecsültebb műve lett.

A szobrot eredetileg a firenzei katedrálishoz rendelték Michelangelótól más próféták szobraival együtt, de végül a Palazzo Vecchio előtt állították ki a Piazza della Signorián 1504. szeptember 8-án. Az alkotást 1873-ban vitték be a firenzei Galleria Dell’Accademia épületébe, és később a szobor mását helyezték el a téren.

A Dávid szobor hamar a polgári szabadságjogok védelmezőjének szimbólumává vált a firenzei köztársaságban abban a korszakban, amikor az önálló városállamot minden oldalról fenyegették erős riválisai és a Medici család hegemóniája. Dávid szemei figyelmeztetően tekintettek Róma felé.