Kormányszóvivő:

65 millió forintot ajánlottak fel a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül

Fotó: Pixabay
MTI
2022.02.28. 12:47

Elérte a 65 millió forintot a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül felajánlott adományok összege - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) ülése után tartott sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.

Szentkirályi Alexandra elmondta: az eddig összegyűlt pénzből 10-10 millió forintot közvetlenül a határátkelőhelyek közelében kialakított segítségpontokra juttatnak el, ahol a segélyszervezetek jelenleg a legaktívabb munkát végzik.

A segítségpontok helyszínei: Záhony, Lónya, Barabás, Beregsurány és Tiszabecs. Ezeken a helyeken a határról érkezők információt, ételt-italt, lelki gondozói és akut orvosi segítséget kaphatnak – mondta a kormányszóvivő

 A 1357-es telefonszámon hívásonként, illetve sms-enként 500 forintot lehet felajánlani, emellett a 11711711-22222222-es számlaszámon is várják a pénzadományokat. Továbbá a karitatív szervezetek saját adományvonalain is lehet adakozni.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet és azt, hogy mire van a legnagyobb szükség. A segítségnyújtás rendezetten folyik, köszönhetően a segélyszervezeteknek, az önkormányzatoknak és a civil segítőknek is – jelentette ki, hozzátéve, egyik pillanatról a másikra egy ország fogott össze, hogy segítsen.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a NHKT elnöke ismertette: a karitatív szervezetek eddig közvetlenül a határátkelőhelyeken segítették a menekülteket, de mivel a határt és annak közvetlen környezetét rendben és szabadon kell tartani, Lónyán, Barabáson, Beregsurányban a településen belül, Tiszabecsen pedig a település határában alakítottak ki segítségpontot.

A rokonok, ismerősök itt tudják felvenni a menekülteket, akiket a határról a Volán, illetve a karitatív szervezetek buszai visznek a segítségpontokra – mondta az államtitkár.

Soltész Miklós kitért arra is: a segítségpontokért egy-egy segélyszervezet felel. Záhonynál a Református Szeretetszolgálat, Lónyánál a Vöröskereszt, Barabásnál a Katolikus Karitász, Beregsuránynál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Tiszabecsnél a Baptista Szeretetszolgálat irányítja a munkát, velük működnek együtt a környező falvak, települések vezetői és a kormányhivatalok megbízottjai.

Az államtitkár közölte azt is: továbbra is számítanak a felajánlásokra, de természetbeni adományként kizárólag tartós élelmiszert fogadnak, valamint szállásfelajánlásokat várnak. Megjegyezte, egyelőre nem az elszállásolás a legnagyobb probléma, inkább a menekültek fogadása, illetve továbbutaztatása.

A hat legnagyobb hazai karitatív szervezet – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat – alkotja a Karitatív Tanácsot, amely veszélyhelyzet idején Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsként működik, kiegészülve a Belügyminisztérium, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkárságának képviselőivel.

Kapcsolódó témák: #háború | #Oroszország | #Ukrajna |