A Magyar Honvédség mint az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével vesz részt a kormány gazdaságvédelmi programjában, a munkahelyteremtésben – közölte Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
Németh Szilárd kiemelte: a honvédek ebben a koronavírusos veszélyhelyzetben is az esküjükhöz híven, példamutatóan szolgálják a hazát, őrzik Magyarország függetlenségét, békéjét, a magyar emberek biztonságát és szabadságát. Abban, hogy Magyarország megnyerte a vírussal szembeni védekezés első szakaszát, kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a Magyar Honvédségnek is – szögezte le az államtitkár.
Kifejtette: a határvédelmi, járőrözési, őrzés-védelmi feladatokon túl a Magyar Honvédség egyedülálló biológiai mentesítő képességével már több mint 990 idősotthon fertőtlenítését és vírusmentesítését hajtotta végre. A honvédelmi irányító törzsek 105 helyen felügyelik a lakosság és a gazdaság ellátásában nélkülözhetetlen úgynevezett létfontosságú vállalatokat és a kritikus infrastruktúrát. 13 megyében 51 kórház élén szolgálja honvédtiszt mint kórházparancsnok a járványügyi készültség fenntartását.
A járványügyi védekezés második szakaszában azokat az élet újraindításához szükséges lépéseket is meg kell tenni, amelyek középpontjában az állami munkahelyteremtés áll. Orbán Viktor miniszterelnököt idézve az államtitkár kiemelte: “annyi munkahelyet fogunk létrehozni, amennyit a vírus elpusztít”. Hozzátette: a kormányfő szólt arról is, hogy a hadsereg is megkezdte az intenzív toborzást.
Németh Szilárd azt mondta: a honvédség segítő kezet nyújt azoknak, akik a koronavírus-járvány következtében veszítették el a munkahelyüket. Az ország 25 helyszínén várják a 18 és 50 év közötti állampolgárokat a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra.
Jelentkezni a toborzóirodáknál és a megyei kormányhivataloknál lehet. Szükséges erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi alkalmassági vizsgálat és vállalni kell a hat hónapos kiképzést. Ennek során alaki, harcászati, szolgálati szabályzati ismereti, tereptani, egészségügyi, híradós és lőkiképzésből álló foglalkozásokon vesznek részt a jelentkezők napi 8 órában.
A kiképzés végén a résztvevők katonai esküt tesznek. A szombat, a vasárnap és az ünnepnapok szabadnapok. A havi bruttó 161 ezer forintos illetményen felül étkezési, egészségügyi és ruházati ellátás, valamint utazási költségtérítés is jár. A fél év leteltével a kiképzett önkéntes tartalékosok minden megkötöttség nélkül visszatérhetnek a polgári életbe, vagy fél évvel meghosszabbítható a szolgálat – tette hozzá.
Németh Szilárd kiemelte: a Magyar Honvédség a legfelkészültebbeket, a legelkötelezettebbeket szeretné megtartani, nekik hivatásos vagy szerződéses pályát kínálnak. A magyarok békeidőben vagy veszélyhelyzetben, katasztrófák vagy világjárványok idején egyaránt számíthatnak a katonákra – hangsúlyozta az államtitkár.
Forrás: honvedelem.hu/MTI
Belső fotó: Kitzinger Adrienn