Elismerések átadásával és állománygyűléssel ünnepelték a magyar tartalékosok napját október 2-án, pénteken, a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában.
A rendezvényen mások mellett részt vett dr. Sticz László dandártábornok, az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség csoportfőnöke és Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese.
Sticz László dandártábornok – aki az Önkéntes Tartalékos Rendszerért (ÖTR) felelős csoportfőnök – beszédében úgy fogalmazott: az önkéntes tartalékosok a szó legnemesebb értelmében teljesítik szolgálatukat, hiszen civil szakmájuk, tanulmányaik teljesítése mellett szabadidejükben szolgálják a hazát.
„Ma a Magyar Honvédség tartalékosai nemcsak egy rendszer elemei, hanem valódi és valós képességeket jelentenek, egyben összekötő kapcsot, hidat képeznek a haderő és a civil társadalom között” – tette hozzá a dandártábornok, rámutatva arra, hogy az önkéntes tartalékosok képzettségük és rátermettségük alapján bármely katonai feladatra bevonható erőt jelentenek.
Az alapfeladataikon túlmenően egyebek mellett az árvízi védekezésben, a koronavírus elleni védekezésben és a Magyar Honvédség határvédelmi feladatainak ellátásában is számíthat az ország a tartalékosokra.
„2012-től napjainkig a tartalékosok több mint 62 ezer alkalommal teljesítettek tényleges katonai szolgálatot, valamint több mint 50 alkalommal vettek részt missziós feladatokban” – mondta a csoportfőnök.
Sticz László dandártábornok emlékeztetett: nem szabad megfeledkezni az önkéntes tartalékosok munkáltatóiról sem, akik támogatják munkavállalóik szolgálatvállalását a nemzeti ügy megvalósulása érdekében.
„A rendszer fejlesztésével célunk, hogy a honvédség számára fontos civil szakértelem rendelkezésre álljon, a munkáltató pedig az önkéntes tartalékos szolgálatból eredendően bővülő szakmai és vezetői képességekből profitáljon” – szögezte le, hozzátéve: komoly siker, hogy míg 2010-ben az önkéntes tartalékosok száma a 20 főt sem érte el, addig napjainkra ez a létszám már a 10 200-at is túllépte.
„A Magyar Honvédség idén július elejétől kialakította és működteti a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos elemet, amely folyamatos kiképzést nyújt azoknak az állampolgároknak, akik a járvány miatt kialakult gazdasági változások miatt veszítették el munkájukat” – jelentette ki.
Sticz László dandártábornok végezetül leszögezte: az Önkéntes Tartalékos Rendszer közel sem tekinthető befejezettnek. Az elmúlt időszakban megvalósult eredmények megfelelő alapot jelentenek ahhoz, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében, az ÖTR fejlesztésének eredményeként 2030-ra olyan képesség alakuljon ki, amely a hivatásos és szerződéses állománnyal egységes rendszert alkot.
Az esemény – amelyen mások mellett részt vett Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese, Kozmér István ezredes, az MHP Személyzeti Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, valamint Vanyur Tibor ezredes, az MHP Személyzeti Csoportfőnökség, Katonai Igazgatási és Toborzó Főnökség főnöke – elismerések átadásával folytatódott, majd a Magyar Honvédség Központi Zenekara klarinét kvartettjének ünnepi műsorával zárult.
Forrás és fotó: honvedelem.hu