Koronavírus

Aki már meggyógyult, sokat segíthet!

Illusztráció: koronavirus.gov.hu
Koronavírus
2020.11.17. 16:51

Mindazok, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből sokat tehetnek a súlyos betegek gyógyításáért. Ahogy a járvány első hulláma alatt, úgy most is várjuk a gyógyultak jelentkezését vérplazma adáshoz, mások gyógyításához.

Egész Európában romlik a járványhelyzet, Magyarországon is nő a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma. A koronavírus-fertőzésnek azonban még nincs teljesen hatékony gyógymódja, ezért az egész világon, így hazánkban is sokan életveszélyes állapotban vannak, számukra jelenthet segítséget a  vérplazma-terápia.

Ennek lényege, hogy aki átesett a koronavírus-fertőzésen, nagy valószínűséggel a szervezete ellenanyagokat termelt a vírus ellen. Ezért, hogyha kellő mennyiségű ellenanyag van a vérplazmájában, akkor plazmaadással tud segíteni azokon, akik most súlyos betegek.

A gyógyult beteg a véradáshoz nagyon hasonló eljárásban tud vérplazmát adni, ekkor a véréből csak plazmafolyadék kerül levételre. Ez nem jelent veszélyt a szervezet számára, hiszen a vérplazma néhány napon belül újratermelődik. Ennek az ellenanyagokat tartalmazó plazmának a felhasználásával történik a  súlyos beteg állapotban lévő betegek kezelése.

„Vérplazma adásához a gyógyultak 10 százaléka termel kellő mennyiségű ellenanyagot” – közölte Müller Cecília az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: minden gyógyult jelentkezhet, de klinikai vizsgálatnak kell megállapítani, hogy adhatnak-e vérplazmát.

Az országos tisztifőorvos nemes cselekedetnek nevezte, ha valaki így segíti a súlyos betegeket. Ismertetése szerint a vérplazmával készen biztosítják a betegeknek azt az ellenanyagot, amelyet szervezetük esetlegesen nem tud termelni. Úgy fogalmazott: “Egyfajta passzív immunitásban részesítjük” őket.

Jelentkezés

Email: [email protected]

Telefon: 06 30 602 9250

A plazma levételének feltételei:

  • 2 hete tünetmentes
  • nincs karanténban
  • nincs súlyos krónikus betegsége
  • életkor 18-60 év, 60 és 70 év között egyedi elbírálás
  • egy 2 lépcsős kivizsgáláson való megfelelés (ennek során ellenőrzik, hogy jelenleg vírusmentesek-e, ill. hogy van-e kellő mennyiségben vírusellenes ellenanyaguk)

További információk: http://www.koronavirusplazma.hu/

Kapcsolódó témák: #koronavírus |