Gál Kristóf, az ORFK szóvivője hónapokon keresztül köszöntötte a televízió és a számítógép képernyője előtt ülőket az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvossal, illetve kollégáival tájékoztassák a közvéleményt a járványhelyzetről. Kötetlen beszélgetés a rendkívüli időszakról, arról, hogy milyen volt a kapcsolata „az ország nagymamájával”, online miséről, családi támaszról – és természetesen a hitről. – a 777blog.hu interjúja.

– Csak három nap telt el az operatív törzs utolsó sajtótájékoztatója óta, mégis el tudom képzelni, hogy máris hiányzik. Tévedek?
– Az biztos, hogy a szervezetem és az életem részévé vált. Én 97 tájékoztatót számoltam össze, amelyen ott voltam, ebbe pedig a hétvégék többsége is beletartozott. Természetes, hogy van egy hiányérzet az emberben, hiszen a mindennapok részévé vált, ugyanakkor annyi más feladatom van, hogy el tudom terelni erről a figyelmemet. Ami viszont pozitívum, hogy most már könnyebben tudom beosztani a saját időmet.

– Hogyan élted meg ezt az időszakot?
– A sajtótájékoztatók miatt volt egy állandó ritmusa a napjaimnak, de emiatt nem is tudtam sokat otthon lenni. A legtöbben az elmúlt időszakban több időt tudtak a családjukkal tölteni, home office lett a lakásokból. Több ismerősöm is beszámolt arról, hogy megvan annak a bája, amikor kedden közös családi ebéd a program. Ezek nekem viszont kimaradtak, igaz, annak is megvan a bája, amikor ebben az időpontban egy stúdióban, egy „kaspóba beleültetve” próbálsz keretet adni az egyébként mérhetetlen alázattal dolgozó szakemberek mondandójának.

– Ezek szerint hozzátok is eljutott a „kaspózás”?
– Persze, mi magunk is így hívtuk egymás között a pulpitust.

– Volt olyan periódus ebben a három hónapban, amikor különösen nehéz volt?
– A közepe felé néhányszor elfogott egy rossz érzés, hogy mennyire jó a többi embernek, akik élvezik a családi életet, amíg én nekem helyt kell állnom, ezáltal a többi embernek is talán biztonságot adva. De emiatt nem volt időm a többi munkámra – és leginkább magamra. Hazaértem este úgy, hogy korábban egy másodpercem sem volt arra, hogy például elolvassam a saját üzeneteimet vagy, hogy pihenjek.

– A családod hogyan viselte azt, hogy ebéd közben csak a tévén keresztül láthattak?
– A feleségem bábszínésznő, ő valóban otthonról tudott dolgozni, kreatív alkotásokkal látták el a közönséget. Ő mindent levett a vállamról, olyan házimunkákat is, amelyeket egyébként nagyon szeretek elvégezni, mert nem az a típus vagyok, aki csak pihenni jár haza. A gyerekek nagyon szépen vették az online tanulás akadályát, a feleségemnek köszönhetően a fiam több tárgyból is egész jegyeket tudott javítani. Egyszer sem volt „nyavalygás” a részükről, ezért nagyon hálás vagyok, mint ahogy azért is, amiért tolerálták az én-időre való szükségemet, amikor kicsit elvonultam otthon és utolértem magamat.

– Korábban is sokat szerepeltél a médiában az ORFK szóvivőjeként, de most minden nap szerepeltél. Mennyiben teher ez az ismertség?
– Ha viccelni szeretnék, akkor azt mondanám, hogy én vagyok ebben az országban az egyetlen, aki örült, hogy maszkban kellett vásárolnia, mert így kevesebben ismertek fel. Viszonylag hamar megtapasztaltam, hogy az utcán és a boltokban utánam fordulnak, de erre korábban is volt már példa. Mivel a fiatalok ma már alig néznek tévét, ezért ők sokkal kevésbé ismernek fel, kivéve, ha az Instagramon követik a rendőrséget, vagy ha láttak egy rólunk szóló mémet. Azt kétségtelenül érzem, hogyha bárhova elmegyek interjút adni, akkor a televíziós stáboktól vagy például a sminkesektől nagyobb odafigyelést kapok. Ez felelősség is, még inkább meg kell válogatnom, hogy hogyan és mit mondok.

– Erre az ismertségre vágytál is korábban? Közismert, hogy színészből lettél rendőr, azaz a rivaldafény nem volt ismeretlen…
– Aki színésznek megy, abban kétségtelenül van valami exhibicionizmus, de direktbe nem vágytam arra, hogy ennyire sokan felismerjenek. Csak, hogy egy példát említsek, ha majd nyaraláskor elmegyünk strandolni, akkor lehet néhány rajongó tekintetű idős embernek csalódást okozok azzal, hogy fogynom kéne! (Nevet)

–Hogyan alakult a kapcsolatod az „ország nagymamájával”, azaz Müller Cecília országos tisztifőorvossal? Ismertétek egymást korábbról?
– Egyáltalán nem ismertük egymást. Eleinte még „Tisztifőorvos Asszony” megszólítással köszöntem neki, utána „Cecília asszony” lett. Utána a háttérstáb javaslatára összetegeződtünk, amelybe ő egyből bele is egyezett, így nagyon gyorsan „Ciliként” szólítottam. Egészen közvetlen és, amennyire egy ilyen helyzet engedi, bensőséges kapcsolatunk lett, ráadásul nagyon hamar kiderült, hogy sok tekintetben azonos értékeket képviselünk.

A Martí Zoltán tollából született interjú teljesen egészében a 777blog.hu-n olvasható!

Forrás: Martí Zoltán/777blog.hu