Cipőt nem lehet elfelejteni…
Fotó: Wikimedia Commons/Fauvirt
Ezt pedig nem csak a születésnapjain érezzük így, amelyet már majdnem 10 éve a mennybéli zenésztársaival ünnepel. Bódi László Cipő, a Republic zenekar frontembere még mindig csak 57 éves lenne. A dalokban és a szívünkben él tovább.
Bódi László – vagy ahogy leginkább mindenki ismerte – Cipő Kárpátaljáról indult, s lett a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb rockénekese. Zenekara, a Republic mind a mai napig ápolja emlékét, a győri születésű és a városhoz ezer szállal kötődő zenésztárs, Boros Csaba vitte tovább a páratlan örökséget.
Életéről, munkásságáról már sokan sok mindent megírtak, páratlan tehetség volt, akit olyan társak is kísértek, mint például Bródy János. Számos kollégának írt dalt, többek között az ő nevéhez fűződik Koncz Zsuzsa egyik slágere, az „Ég és Föld” között című szerzemény is. Sok-sok neves magyar előadó hívta meg koncertjére mint vendéget, így állt például Fenyő Miklós mellett is, s énekelte el különleges hangján a „Napfény a jégen” című számot, egészen más hangzást adva neki.
Cipőt és a Republicot elismerte és szerette a szakma, rosszat nem igazán lehetett róla hallani. Talán csak azt ismételgették sokan, hogy hatalmas lelke mellett hihetetlen makacs és önfejű ember volt. Ám mitől ne lett volna különleges személyiség egy ilyen tehetség?! Vagy a makacsságát ne lehetne megbocsájtani egy olyan embernek, aki olyan gigaslágereket írt, mint a „67-es úton”, a „Szállj el kismadár”, az „Erdő közepében” vagy például a „Ha itt lennél velem”?!
Cipő dalain magyarok ezrei nőttek fel, hallgatták iskolabálokon, csattantak el első csókok az „Engedj közelebb” alatt, vagy gyászoltak meg elmúló szerelmeket a „Ha még egyszer láthatnám” című nóta segítségével, illetve tombolták ki a feszültséget a „Repül a bálna” taktusaira, s gondolták azt némám a matekórán a tanárra nézve hogy „Kicsi vagyok, kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok…” Emlékszem, egy táborban folyamatosan a „Jó reggelt kívánok!” üvöltött a hangszórókból, értésünkre adva, hogy újabb nap és újabb kalandok várnak ránk…
A „Nagy kő zuhan” sokszor melankolikus hangulatba ringatta az embert egy-egy korsó sör mellett, elmélkedést segítve az élet nagy dolgairól, hogy most akkor vajon tényleg merre: szakma vagy diploma, kosztüm vagy munkásruha? Egyszerű dolgokat énekelt meg Cipő, valahogy semmit sem variált túl. Egyszer valaki azt mondta nekem: tipikus „munkasori banda”. Nézzem meg őket, hallgassan a dalokat, a szövegeket és figyeljem a közönséget. Megtettem, bár soha nem voltam Republic rajongó: tény, vegyes publikum énekelte és tapsolta a dalokat, ott voltak a kosztümösök és a munkásruhások is. Valahogy ez így volt szép és jó, valahogy ez volt a szememben Cipő. Egy srác, egy férfi, aki mindenkihez tudott szólni, aki olyan szövegeket írt, amit mindannyian a magunkénak érezhettünk, tanultságtól és munkakörtől függően. Persze voltak áthallások, lehettek utalások, rejtett üzenetek, de ezeknek a fejtegetését mindig meghagytam a füstös kricsmikben agonizáló bölcsészeknek…
Mindig úgy éreztem, Cipőt sokan túlmagyarázzák, főleg a tragikus halála után. Sokan ismerni vélték, állították, hogy minden tudnak róla. Én soha nem találkoztam vele, csak színpadon láttam többször. Amik bennem élnek róla, azok érzések, gondolatok, amelyeket magamnak fordítottam le. Hogy jól kódoltam-e, nem tudom. De tény: ha Cipőre gondolok, mindig elönt a szomorúság, mert egy ilyen kaliberű szerzőnek és előadónak nem szabadott volna ilyen fiatalon elhagynia a földi létet.
Hogy Cipő ezt a Földet választotta, vagy elküldték nekünk őt, nem fogjuk megfejteni soha. Viszont itt élt, itt alkotott, s nekünk adott olyan csodákat, amelyeket a felvételek őriznek. Cipő emléke nem halványul, mert a zeneszerető közönség nem engedi. Akkor sem, ha 2013 óta már tényleg csak a Csend beszél e korszakos zseni helyett…
Cipő ma lenne 57 éves… Ha még egyszer láthatnám, szeretném megismerni, beszélgetni vele, s megérteni mi volt a lelkében. Nem csak elgondolni s egyedül lefordítani. Lehet radírt fognék, s törölnék mindent, amit fent írtam?! Cipő, nekem ezeket is adtad, fogadd kérlek, s legyen Neked örökké könnyű a Föld, amelyet választottál…