Édesek, illatosak, zamatosak. Ráadásul az alkoholfokuk is magas. Nem véletlen hát, hogy a desszert- és likőrborok Európa-szerte nagyon népszerűek. Az ünnepi asztalra is tökéletes választás lehet egy palack, de figyelem, az édes nedű könnyen az ember fejébe száll! Ezért csak óvatosan – nehogy karácsony másnapja minden értelemben másnap legyen!

Már az ókori Rómában is bizonyítottan készültek édes borok, és ezt a tényt nyugodtan odadörgölhetjük megrögzött szárazbor-imádó ismerőseink orra alá. De még jobb, ha inkább a poharunkat tartjuk oda, egy jó desszertborból ugyanis szinte kirobbannak az illatok: a trópusi gyümölcsök, a citrusfélék, a méz, a hárs, az akác, a sárgabarack. A hipermarketek polcain komoly a választék, hiszen remek desszert- és likőrborok készülnek szerte a kontinensen. Lássuk is rögtön ezek közül a leghíresebbeket!

Nem bordó bordeaux-i

A világ legnépszerűbb fehér desszertborát a világ legnépszerűbb vörösboros régiójában készítik. Ellentmondás? Nem feltétlenül. A Bordeaux-i borrégió ugyanis őrült nagy. Sautern es (szotern) község és vidéke pedig történelmileg fehérboros vidék. Méghozzá édes fehérboros. A környéken jellemzően csak három szőlőfajtát termesztenek: a sémillont, a muscadelle-t és a nálunk is népszerű sauvignon blanc-t.

A helyi fehérek magas cukortartalma – csakúgy mint a tokaji borok esetében – a nemespenésznek, azaz a botrytis cinereának köszönhető, melynek kedvez a közeli Garonne folyóról felszálló párás levegő. A „botrytis cinerea” vizet von el a szőlőszemekből, így azok töppedni, mazsolásodni kezdenek, és koncentrálódik bennük a sav és a cukor.

Magyarországon nem annyira lettek ismertek a sauternes-i borok, ami alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy nem csak a borok íze és zamata, de azok ára is elég „fűszeres”. Azaz mondjuk ki kereken: borsos. Másrészt a sauternes-i borok jellege és minősége nagyon közel áll a mi saját tokajinkhoz, így magától értetődő, hogy a magyar vásárló szívesebben emel le a polcról egy honi, hegyaljai bort.

Miss Marple kedvence

A világ feltehetőleg legismertebb likőrbora Spanyolországban készül, népszerűségét pedig nem kis mértékben az angol írónőnek, Agatha Christie-nek köszönheti. Híres hősnője, Miss Marple ugyanis előszeretettel dob be egy-egy pohárka sherry-t a csipkegallérja mögé. A likőrbor az Andalúziában található Jerez (herez) városból származik, az angol kereskedők ezt azonban nem tudták helyesen kiejteni. Az italt épp ezért a település mór névváltozata alapján keresztelték el sherry-nek.

Ugyanúgy angol kereskedők futtatták fel a portugálok leghíresebb likőrborát, a portóit is, melyet a Douro folyó völgyében, Porto városától mintegy 80 kilométernyire készítenek. Hogy akkor miért hívják mégis portóinak? Hát azért, mert a folyón leúsztatott boroshordókat a portugál nagyváros kikötőjében rakodták be, és az ital innen indult el a világsiker felé. A portói amúgy jellemzően vörös szőlőből készül, alkoholtartalma pedig 19-20 fok körüli.

Nem sokkal ezelőttig hazánkban is készült kékoportó bor, melynek neve a felhasznált szőlőfajta eredeti származási helyére utal. Uniós csatlakozásunkat követően viszont meg kellett változtatni a fajta nevét, hiszen a portói bor eredetvédettséget élvez. Így lett portugieser a kékoportóból, ez azonban nem csorbította a szőlő és a bor hazai népszerűségét.

A szicíliai

Marsala városa három dologról ismert. Egyrészt sólepárlóiról, melyekbe esetenként ma is szélmalmok segítségével emelik át a tengervizet. Másrészt itt szállt partra 1860-ban Garibaldi és maroknyi csapata, hogy újraegyesítse a széttagolt olasz területeket. Harmadrészt van egy helyi likőrbor, ami hasonlóan készül, mint akár a portói, akár a sherry. Az ára viszont sokkal jutányosabb, ezért bátran rakhatunk belőle a bevásárlókocsiba. Ne ijedjünk meg akkor sem, ha a címkén azt olvassuk: „secco”, hiszen a száraznak minősülő Marsalában is nyugodtan lehet akár 40 gramm maradékcukor.

Szicíliához tartozik egy apró sziget, Pantelleria, ami már a tunéziai partokkal fekszik azonos szélességi fokon. Száraz, vulkanikus talaján nem sok minden terem meg, viszont a föníciaiak által telepített alexandriai muskotály, az igen. A szőlőfajta helyi neve: zibibbo, és ebből készül a mézédes fehérbor, a Passito, egyaránt kapni desszert- és likőrbor változatát. A kiváló itóka készítéséhez szükséges magas cukortartalmat a gazdák úgy érik el, hogy szüretelés után a napon szárítják a szőlőszemeket.

A borok királya

Tudták-e, hogy Tokaj-Hegyalja a világ második legrégebbi védett borvidéke? Ebben a tekintetben kizárólag a híres toszkán borrégió, Chianti előzi meg. A tokaji ráadásul úgy is ismert, mint „a királyok bora, a borok királya”, mely szállóige magától a napkirálytól, XIV. Lajostól származik. A francia uralkodónak II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem mutatta be a tokaji birtokain készülő aranyszínű nedűt.

A borok különlegességét egy gombafajta, a már említett botrytis cinerea adja. Ez megtámadja a szőlőszemek egy részét, és töppedést, aszúsodást okoz. Ezeket az aszúszemeket régen faputtonyokba szüretelték – ennek emlékét őrzi a leghíresebb tokaji bor, az aszú minősítési rendszere is. Az ital annál nemesebb, minél több puttony összezúzott aszúszemet áztatnak be az egységnyi hordónyi mustba. Korábban népszerű volt a három- és négyputtonyos aszú is, a legújabb szabályozás azonban már csak az öt- és hatputtonyos borokat ismeri el.

Tokaji különlegességnek számít a szamarodni is, mely esetében a fürtön található aszúszemek az ép szemekkel együtt, szétválogatás nélkül kerülnek bele a bor alapját adó mustba. A szamarodoni vagy aszú seprőjének újbóli felöntésével régebben „máslás” vagy „fordítás” készült, a legfrissebb előírások alapján azonban ezek ma már nem elismert borkategóriák.