Koromsötét az ég az Egyesült Királyság felett

Fotó: depositphotos.com

Mindenki tudta, hogy eljön majd ez a pillanat. Az élet rendjét még senki sem volt képes megváltoztatni. Mert az élet és a halál felülír minden földi hatalmat. Míg Európa egyes részein halomra ölik egymást az emberek vélt vagy valós sérelmek miatt, míg tombol a gazdasági válság és míg mindenki a másikra mutogat, Skóciában örökre lehunyta szemét II. Erzsébet királynő.

Lehet jönni az életrajzi adatokkal, mert igenis, mindenkinek meg kell ismernie ezt a páratlan életutat, ám II. Erzsébet sokkal több volt annál, mint adatok halmaza. Élő legenda, királynő, aki még a II. világháborúban is tevékenyen részt vett. Nekünk már ismeretlen érzés az, hogy milyen, ha egy országnak királya van: valami egészen misztikus, fantasztikus hangzása van ennek a szónak, hogy léteznek még királyok és királynők. Persze a történelmet megismerve és felnőve már mindent jobban ért az ember, de akkor is különleges maradt többet között az Egyesült Királyság is, ahol – neve is mutatja – létezik még a királyság intézménye.

Élén pedig II. Erzsébettel, aki ránézésre a szelíd állandóságot képviselte. Pedig belül egy kőkemény asszony volt, aki megélt rengeteg mindent. Áldás vagy átok volt-e neki királyi családba születni? Valószínűleg ez az, amiről nyilvánosan soha nem beszélhetett. Ám ha esténként magára csukhatta a palota vaskos zsalugátereit, amikor kettesben maradt imádott férjével, Fülöp herceggel, vajon beszélgettek arról, hogyan is alakult volna máshogy az életük? Aligha! Mert II. Erzsébet megkoronázása óta elszántan és energiával telve uralkodott és még akkor is változatlan személyiséggel élt, amikor a királyi hatalom tulajdonképpen már csak jelképes maradt.

II. Erzsébet nem csak királynő, hanem feleség, anya, nagymama és dédnagymama is volt. Anya, akinek végig kellett néznie, amint Károly fia, a trón várományosa álomházasságot köt Dianával; majd azt is, hogy megy tönkre az egész tündérmese, amelyre annyira áhítozott Európa. Hiába született meg Vilmos és Harry, Camilla Parker Bowles vitte Károlyt magával, hiába iszonyodott ettől a kapcsolattól a közvélemény. II. Erzsébet erős gerinccel állta a vihart akkor is, amikor Diana Párizsban végzetes autóbalesetet szenvedett és sokan a királyi ház összeesküvéséről és merényletéről beszéltek. Nem hajolhatott meg, mert egy királynő nem tehet ilyet…

Hallania, olvasnia kellett a hangokat, hogy Károlyt mennyire tartja a közvélemény alkalmasnak a trónra, ha ő örökre lehunyja a szemét. Pletykák hadával kellett megküzdenie minden egyes nap, és idősödő hölgyként kellett szembe néznie a média és a közösségi média őrületes változásaival. Már Károly szerelmi élete is a kamerák és az újságírók kereszttüzében zajlott, aztán jött Diana halála, majd Vilmos és Harry kapcsolatai, házasságai. Mintha Vilmos inkább a nagymamára, Harry pedig az anyjára ütött volna… Megbirkóznia a fiatalság hevességével, elfogadnia a választottakat biztos, hogy újabb és újabb feladatok elé állítottak. Lelkileg milyen harcokat vívott meg nap, mint nap? Elképzelni sem tudjuk…

Talán csak akkor tört meg, akkor hajolt meg a hosszú-hosszú évtizedek óta nyílegyenes gerinc, amikor Fülöp herceg meghalt. A férj, a gyermekek apja, a támasz örökre elment. Az elmúlás szele mindig is erősen fújt a paloták falai között, ám egy hitves halála az egyik legfájóbb pillanat az életben. A végzetet könyörtelenül a szemünk elé helyezi és minden egyes ráncot ténylegessé fest az arcon és a kézfejen is. Hosszú évtizedek után Fülöp herceg nélkül teltek a napok és látni lehetett: ez már II. Erzsébetnek, a királynőnek is sok. Akkor is, ha tudta, férjének 99 év adatott meg, ami csodálatos, hiszen ebből 74 évet tölthettek házasságban.

Férje elvesztése után a koronavírus is megtámadta, de pár napos gyengélkedés követően azonban már újra visszatért, mert a trón mindig is visszavárta őt. Akkor is, ha sokan már arra vártak, mikor mond le az uralkodásról fia vagy unokája javára. II. Erzsébet kitartott, mert őt igencsak kemény fából faragták, egy kemény kor asszonya volt, semmitől sem riadt vissza soha.

Hetven év adatott meg neki az Egyesült Királyság trónján, 96 év az életben. II. Erzsébet királynő halála megrázta az egész világot. Valami végérvényesen véget ért azzal, hogy ő távozott a földi világból. Nehéz most még szavakba önteni, hogy mi, de már semmi sem lesz Európában ugyanolyan… Persze, az élet természetes velejárója a halál, mindenki tudta, hogy egyszer véget ér II. Erzsébet uralkodása is. Viszont egyelőre az űr, ami elhunytával támadt, betölthetetlennek tűnik…

Nem biztos, hogy szerencsés belekeverni most ide az Európában uralkodó jelenlegi helyzeteket, a háborút, a gazdasági és erkölcsi válságot… De valahogy, valami rázza már fel végre a kontinenst, sőt az egész világot, hogy rohanunk a vesztünkbe! Hogy semmi sem állandó, hogy minden elmúlik és a mi felelősségünk, hogy utódainknak mit hagyunk itt. Legyen II. Erzsébet példakép, hogy megannyi nehézség ellenére is kitartott abban, amit képviselt, amit képviselnie kellett. Hogy megalkuvást nem tűrve tette a dolgát, alkalmazkodott, és őrizte azokat a hagyományokat, előírásokat, protokollt, amire sokan már lehet, hogy csak legyintenek. Ám mi lesz velünk a hagyományok, a fegyelem és a tisztelet nélkül?! Körül lehet nézni, és magunkba is illene, Európa és világszerte…

II. Erzsébet angol királynő lehet, hogy megosztó személyiség volt, de hogy mindenki tisztelte, az kétségtelen. Halálával egyelőre még nem tudjuk, mit vesztettünk. Csak érezzük, hogy valami már nem olyan, mint előtte volt. Akkor sem, ha már szinte csak protokolláris volt a hatalma…

Hogy illik búcsúzni egy királynőtől? Vélhetően nem tudunk eléggé méltóak lennie és megfelelni a szigorú szabályoknak. Azt is vállaljuk, hogy ez lehet tájékozatlanság is. Viszont szívből és szeretettel búcsúzni soha nem lehet hibás vagy szégyellni való. Ma este gyújtunk egy mécsest, mondunk egy imát a kor egyik legnagyobb uralkodója, II. Erzsébet lelki üdvéért, tisztelgünk emléke előtt és köszönetet mondunk mindenért…

Isten Önnel II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője!

Fotó: depositphotos.com