Az ígéretes kosárlabda-karriert a sportkommentátori pálya váltotta az életében, 24 évesen újabb izgalmas kalandba kezdett, ezzel együtt pedig nehéz terhet is vett a nyakába. A szakma legendája, az édesapja ugyanis magasra tette a mércét, ifjabb Knézy Jenőt néha még ma is „Kisknézyként” emlegetik, ő pedig büszke arra, amit eddig elért.

Ha a sporteseményeket nem számítjuk, akkor is gyakori vendég Győrben. Bősze Ádámmal párban kétszer is házigazdái voltak a filharmonikus zenekar farsangi koncertjének az uszodában, és a Kantharosz-gálán is közreműködött volna. Egyik sem tűnik „hazai pályának”.

Tévések között a sportkommentátorok szakmai szempontból talán a legsokoldalúbb emberek, nem véletlen, hogy édesapámék idejében még választási műsorok levezénylésére is felkérték őket, de főszerepet vállaltak a lazább szilveszteri műsorokban, kabarékban is. Nagyon szeretem azt a fajta lubickolást, amikor más környezetben kell helytállni. A farsangi koncerteken szerencsére ott volt mellettem Ádám, akinek a kisujjában van a komolyzene. Bármennyire furcsán hangzik, ahogy a párkapcsolatokban, ezekben a szituációkban is kell, hogy működjön a kémia. Én nagyon kevés embert viselek el magam mellett, ez nehezíti a dolgot.

Gondolom, Sipos János kivétel volt ez alól. Kettőjük kerékpárverseny-közvetítéseit ma is emlegetik a sportkedvelők.

Sipivel egészen a haláláig, tizenöt éven át alkottunk egy csapatot, közvetítettük együtt a Tour de France-t, a Giro d’Italiát, a Vueltát és a világbajnokságokat. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy műfajt teremtettünk. Ott se működött volna a történet, ha mi nem vagyunk olyan barátok, akik ismerik egymás gondolatait, tudjuk, a másik mit fog mondani, ülnek a poénok is. Petrov Iván négy éve a szakkomentátorom az M4-en az úszóversenyeknél, vele ugyanazt éreztem az első perctől kezdve, mint anno Sipos Jánossal, rögtön megvolt az összhang, vele is hasonlóképpen látjuk a világ dolgait, sokat beszélgetünk. Volt már arra is példa más sportágban, hogy pocsékul sikerült egy-egy szakkomentátoros közvetítés, az említettek hiányában.

Nehéz lehetett a szakma legnagyobbja, Knézy Jenő nyomdokaiba lépni. Zavarta, hogy a legtöbben csak a „Kisknézyként” beszéltek önről?

Egy darabig foglalkoztatott, de ezt a csomagot viszonylag gyorsan letettem. Rájöttem, hogy ugyanazzal a névvel azt csinálni, amit apu az egyik legjobbként harminc éven át csinált, gyakorlatilag egyenlő az öngyilkossággal, tehát nem kell ezen megfeszülni. Apu tizenhét éve halt meg, én huszonnegyedik éve közvetítek, és máig mégis így beszél rólam mindenki. Túl vagyok 1996 óta minden téli és nyári olimpián, „van” kilenc olimpiai aranyérmem, és annak ellenére, hogy lassan ötven leszek, én vagyok a kis Knézy. A 2017-es budapesti úszó-vb után a fiú kosárlabdázók szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics mondta, hogy most jött el nála az a pillanat, hogy nem úgy gondol rám, kinek a fia vagyok, hanem hogy ki vagyok én magam. Egyébként nagyon büszke vagyok, hogy az édesapámról szeretettel beszélnek az emberek, és hiányzik nekik.

Ha színész lenne, azt kérdezném, van-e szerepálma, adott esetben van olyan esemény, ami kimaradt eddig a pályafutásából, de ott van a tervek, vágyak között?

Nincs, mégpedig azért, mert ez csak rossz érzéseket szül. Láttam, hogy édesapámat mennyire bántja az igazságtalanság. Vicc, hogy neki a harminc év alatt három olimpiai aranyérmes közvetítése volt, miközben nekem kilenc, mert például a kajak-kenu-versenyeket Vitray Tamás mindig visszavette tőle az olimpiákon. Őt ez nagyon bántotta, megvalósulatlan álomként maradt meg benne. Ha a pályámnak most lenne vége, akkor is hálás lennék a sorsnak, mert egész sor élménnyel lettem gazdagabb. Soha nem felejtem el a 2017-es budapesti úszó-vb-ről Milák Kristóf ezüstjét, és a 4×100-as férfi gyorsváltó bronzérmét, vagy két évvel később Milák világcsúcsát, illetve a 2017-es kosárlabda-Eb-t, ahol a magyar válogatott a románokat és a cseheket is legyőzte.

A koronavírus-járvány miatt elmaradnak a sportesemények, mit csinál ilyenkor a kommentátor?

Általában hiányzik a munka, de azt kell, hogy mondjam, most jólesik egy kicsit semmit se csinálni, ugyanis 2016 óta nem voltam szabadságon. Most, amikor beszélgetünk, kinyitottam egy üveg sört, elkortyolgatom a teraszon, és közben jó érzés tudni, hogy nem kell rohanni sehova. Szellemi töltődéssel és pihenéssel engedek le, sokat olvasok például, aztán újult erővel szeretnék visszatérni.