73 évet élt

Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Fotó: Omega Zenekar
Győr+
2020.11.21. 16:53

Benkő László három nappal ezelőtti halála után a legendás együttes újabb tagja távozott.

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa.

„Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük” – írták a zenekar Facebook-oldalán.

Az első Omega-album, az angol nyelvű Omega Red Star from Hungary dalainak többsége is az ő hangján hallható, mert az énekes Kóbor János nem tudott kiutazni Angliába a felvételre.

Presser kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta (Molnár György mellett), köztük olyan remekműveket, mint a Szvit vagy a Nem tudom a neved. A 7-13. albumokon az egész együttes jegyezte az összes dalt szerzőként, a 14-15. albumon viszont ismét övé a legtöbb szerzemény. A 16. album készítésében kevesebb szerepet vállalt (az 56 csepp vér musical munkálatai miatt), de erre a lemezre is írt dalokat.

2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg. Mihály Tamás azonban egy interjúban kijelentette, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén nem zárkózna el a közös munka újrakezdésétől.

Forrás: Omega Zenakar Facebook oldala /Wikipédia

Korábban írtuk:
Kapcsolódó témák: #gyász | #Magyarország |