Nincs koronavírusra utaló jel a kínai pilótánál

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.01.29. 12:31

Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit tegnap este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről szállítottak be a László Kórházba, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében.

Mint írják, bár már az első vizsgálat is arra utalt, hogy a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, ettől függetlenül megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László Kórházba. Szerda reggelre már láztalan és panaszmentes lett.

A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a beteg nem volt eszméletlen a repülőtéren, lázas volt ugyan, de mindvégig járóképes maradt.

Ez az eset is igazolja, hogy jól működik a magyar járványügyi rendszer. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézményben azonnal izolálták a beteget, és megkezdték a vizsgálatát. A mintát jelenleg az NNK laborjában vizsgálják, várhatóan délután lesz meg az eredmény, amiről azonnal tájékoztatást adnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járványt, a nemzetközi jelentéseket és ajánlásokat, és szükség esetén megteszi a további intézkedéseket.

Forrás: EMMI

Kapcsolódó témák: #egészségügy |