Egyre többünknek van otthon kisállata. Fontosak számunkra, gondoskodunk róluk. A társállatok sokat tehetnek hozzá az életünkhöz.

Mindenki tudja, hogy egyedül lenni sok esetben nem könnyű. Különösen, ha az egyedüllét egyben a magányt is jelenti. A fiatalok egyre nehezebben találnak társat, pillanatok alatt feladják a kapcsolatokat, az idősebbek pedig elmagányosodnak, hisz nem csak az évek, a hozzátartozók is rohannak. Ha úgy érezzük, egyedül vagyunk – emberi kapcsolatra pedig nincs lehetőség –, egy társállat kiváló megoldást nyújthat. Azzal, hogy gondoskodnunk kell róluk, napirendet is adnak az életünknek. Van kihez szólni, van kit szeretgetni, ez pedig rengeteg pozitív energiát ad. Nyilván
szavak nélkül, gesztusokkal kommunikálnak, a kisállat szeretetnyelvét pedig leginkább a gazdája érti. Az aktív idősek esetében a kutya azért is lehet jó megoldás, mert őt le kell vinni sétálni, így a napi mozgáshoz is hozzásegíti a kétlábú, ha esik, ha fúj. Igazi személyi edzők az ebek.

Fontos azonban, hogy a társállatok ne vegyék át szívünkben az emberek szerepét, mert a legszerencsésebb az, aki nincs egyedül. Egy kisállat nem helyettesítheti a szerelmet, a szülői, nagyszülői érzéseket, csak pluszt adhat a mindennapokban. Helyén kell kezelni a velük való kapcsolatot, s akkor tényleg a legnagyobb harmóniában, egymásra hatva élvezhetjük a közös életet. Legyen a lakótárs éppen szőrös, tollas, páncélos, pikkelyes vagy ki tudja, még milyen. A lényeg, hogy ránk vannak utalva, mi pedig felelősséggel tartozunk a figyelemért, amelyet tőlük kapunk cserébe. Becsüljük meg a ragaszkodásukat!