MÁV

Új funkciókkal bővült a MÁV applikáció

Fotó: MÁV
MTI
2020.10.06. 09:07

Október elején újabb funkciókkal egészült ki a MÁV mobilalkalmazása, bővült a megvásárolható vasúti bérletek köre, valamint már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vehetnek jegyet az alkalmazással - közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vasúti bérletek köre dolgozó havi bérlettel, tanuló havi bérlettel és félhavi változataikkal bővült.

Október 2-ától Ausztria után már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vásárolhatnak menetjegyet a MÁV mobilalkalmazással. A vasúttársaság így már három országba kínál teljesen papírmentes, sorban állás nélkül megvásárolható vonatjegyeket.

Hozzátették: a MÁV-START célja, hogy minél több úti cél felé – köztük Németországba, Romániába, Lengyelországba és Svájcba is – megvalósíthassa a teljesen papír- és érintkezésmentes jegyvásárlást.

Emlékeztettek: az új jegyek bevezetésével a korábbi CityStar-jegyek és a kirándulójegyek megszűnnek, de az előre megváltottak érvénytartamuk lejáratáig még felhasználhatók.

A júliustól bevezetett START Ausztria menetjegyet három hónap alatt közel 38 ezer utas vásárolta meg, 30 százalékban a MÁV alkalmazáson keresztül – tudatták, megjegyezve, hogy a Budapest-Bécs viszonylat mellett keresetté váltak a magyar és osztrák vidéki állomások közötti jegyek is.

A közlemény szerint az új fejlesztéseknek köszönhetően az ügyfélhitelesítés is erősebb lesz. Az újítás az Európai Bank döntése nyomán, idén december 31-ig kell megvalósítani az online fizetéseknél – fűzte hozzá a MÁV Zrt.

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #MÁV |