Az újságírók gyakran emlegetik azt a nagy igazságot, hogy aki ott van egy olimpián, az nem lát belőle semmit, hiszen a tévé előtt bármelyik versenyszám legapróbb részlete is a szemünk előtt zajlik, míg élőben mindig csak az adott csarnok, stadion eseményeit látjuk, minden másról lemaradunk. Az mindenesetre biztos, a helyszínen megélt dolgok máshogy vésődnek be az ember agyába, a végeredmény pedig az, hogy ezeket senki nem cserélné el semmire.

A kollégák között megy egyfajta rivalizálás, hogy ki lát élőben több magyar sikert, és így kinek lesz lehetősége egy-egy interjút készíteni az érmesekkel, amit aztán átadhat a hallgatóknak, olvasóknak. Ha pusztán ezt nézzük, nekem három arany-, öt ezüst- és öt bronzérmes teljesítményt, és rengeteg értékes helyezést volt szerencsém látni a végül hat első, hét második és hat harmadik helyezést hozó olimpián, ám talán még ennél is fontosabb és szebb számomra, hogy ott lehettem a győri sportolókkal életük versenyén. Felejthetetlen marad, ahogy a GYAC tornásza, Mészáros Krisztofer az egyéni összetett döntője után a Bercy Aréna alagsorában közeledik felém, messziről mosolyog és integet, majd boldogan ad interjút egy „földijének”, aki gyerekkorától figyelemmel kíséri a pályafutását. De, hogy a sportágnál maradjunk, készíthettem egy rövid kisfilmet arról, hogy a szintén győri színekben versenyző Bácskay Csenge egy Eiffel-torony-látogatással tölthette szabad délutánját, amelyből hosszú időt szánt kutyasimogatásra is.

A kézilabdázó Győri-Lukács Viktória a Győr+ olvasóinak, hallgatóinak mesélt arról a hollandok elleni meccs után, hogy a tokiói Covid-olimpiát követően mennyire jó érzés végre szurkolók előtt játszani. Ráadásul fesztiválhangulatban, hiszen a rendezők mindent megtettek azért, hogy a drukkerek jól érezzék magukat. Vica arról is beszélt, hogy az olimpiai faluban sok világsztár sportolót látnak, de ő egyiküket sem akarja zavarni, így nem kér közös fotót senkitől sem.

A játékok kezdete előtt két magyar aranyéremben voltam biztos: Kós Hubert győzelmében, és abban, hogy a győri Kopasz Bálint megvédi címét a kajakosok király kategóriájában. Utóbbi nem sikerült, mi borzasztóan örültünk a bronznak is, de Bálinton látszott a csalódottság. Félrehívtam a futam után, hogy beszélgessünk egy kicsit, és akkor említette, hogy még nem tudja, hogyan tovább, abbahagyja a versenyzést, és az egyetemre koncentrál, vagy folytatja. Nagyon bízom benne, hogy ott lesz Los Angelesben 2028-ban, és kapaszkodom abba a mondatába, aminek a lényege az volt, hogy visszavonulni bajnokként kell. 

Különleges volt a találkozás és az interjú Kós Huberttel. Az előző napi érmeseket minden délután az Eiffel-toronnyal szemben, a Trocaderón köszöntötte tizenháromezer szurkoló. Hubert Milák Kristóffal együtt vonult végig az emelvényen, majd közösen érkeztek meg a színfalak mögé, ahol mi is találkozhattunk. Rajtam kívül két magyar újságíró várta még őket, így jutott elég idő arra, hogy beszélgessünk. Hubert elmondta, hogy el sem hiszi, hogy olimpiai bajnok, és érzi a jelentőségét, a felelősséget, hogy most már ő a fiatalabbak példaképe. Közben mellettünk Milák Kristóf épp Hubi napszemüvegét próbálgatta, odaléptem hozzá és gratuláltam a győzelméhez, megköszöntem neki azt, amit tett. Látszott rajta, hogy jólesett neki, hogy ez az újságíró, tiszteletben tartva az ő elhatározását, nem kérdezni akar, hanem csak megszorítani a kezét. Kérdésem nyilván lett volna bőven, de ez a pár másodperc így többet ért.

A pillanat, amikor sokan elgondolkodtunk, mit is csináltunk tizennyolc éves korunkban, akkor jött el, amikor a pontosan ennyi idős Márton Viviana egy felejthetetlen menetelés végén olimpiai bajnok lett. A taekwondo- mérkőzéseket a Grand Palais-ban rendezték, és ennél tökéletesebb helyszínt sem a vívásnak, de az itthon még kevésbé ismert küzdősportnak sem találhattak volna. Megkockáztatom, ha ezer évig él még az olimpia, akkor is a játékokra új köntösbe bújtatott párizsi palota marad a valaha volt egyik legcsodálatosabb versenyhelyszín. A döntő után történt, hogy az interjúzónában vártunk a bajnokra, akinek az éremátadón, a dobogó tetején volt éppen jelenése, de közben megjelent az újságírók előtt. Persze egy ember, bármekkora hős is, nem lehet egyszerre két helyen. A magyarázat egyszerű, az ikertestvér, a világbajnok Luana jött a „takarásba”, és ott várta meg az újdonsült aranyérmest, hogy köszönthesse, addig is beszélgetett velünk, rengeteg sztorit mesélt gyerekkorukból is, például azt, hogy az iskolában előfordult, hogy átverték tanáraikat, és egymás helyett írtak dolgozatot, attól függően, melyik tantárgyból ki volt a jobb. A találkozásuk emlékezetes, egyszerre volt vidám és megható, olyan, mint Viviana ünneplése és tánca a küzdőtéren a végső győzelem után, ahol előkerült a magyar mellett a Kanári-szigetek zászlaja is. „Szerettem volna, ha mindenki megőrül és táncol velem a győzelem pillanatában, úgyhogy táncolnom kellett. A testvéremmel Tenerifén születtünk, ezért úgy éreztem, hogy itt a helye az ünneplésnél a szülőföldünk zászlajának is” – mondta a bajnok a Győr+ Médiának a győzelme után, majd azt is elárulta, hogy egymás között spanyolul beszélnek, de ha hazajönnek a nagyszülőkhöz, akkor csakis magyarul kommunikálnak.

Persze az újságíró, a néző hiába magyar, nem csak és kizárólag magyar sportolókért szorít, más nemzetek legjobbjait is szeretné látni. Párizsban óriási rajongás vette körül az Egyesült Államok kosárlabdacsapatát, de Rafael Nadalt vagy Novak Djokovicot is. Mindannyiukat volt szerencsém látni, tényleg csodálatos, amit a pályán művelnek, és nagyon kellemes csalódás volt, ahogy az interjúk alatt viselkedtek. Nadal és Djokovic sem úgy nyilatkozott, hogy közben húzta a száját, még a viccelődés, a kedvesség is belefért részükről. A legnagyobb NBA-ászok, LeBron James, Kevin Durant és Stephen Curry számára ugyanúgy magától értetődő volt, hogy készen állnak egy-egy rövid beszélgetésre, hiszen ezzel a szurkolókhoz szólnak a médián keresztül. A párizsi olimpia egyáltalán nem volt tökéletes vagy hibátlan, de hogy a sport csodálatos ünnepe volt, az vitathatatlan. Folytatás 2028-ban Los Angelesben.

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid