Egy régi mondás szerint a gyermek 7 éves koráig Isten tenyerén él. Ez alatt az idő alatt pedig egyetlen feladata van, hogy megismerje az őt körülvevő világot, leginkább a játék révén.

Nem kis felnőtt, létének megvannak a maga törvényszerűségei, az egyik ilyen az, hogy utánzás és empátia útján átveszi és magáévá teszi a szülők értékrendjét, viselkedését. Természetesen a szülein kívül hat rá minden és mindenki, akivel, illetve amivel kapcsolatba kerül. A mai gyerekek pedig igen hamar napi – sokszor többórás – kapcsolatba kerülnek a televízióval. Épp ezért gyakran visszatérő témája az óvodások szüleinek a tévéből áradó agresszió, melytől szeretnék megvédeni csemetéjüket.

Valóban félteni kell a gyerekeket a tévétől? – erről kérdeztük Virágné Bertalan Éva óvodapedagógust.

Régóta foglalkoztat ez a probléma, így sokat olvastam róla. E tekintetben nagyon megoszlik a kutatók és a szakemberek véleménye. Mivel körülöttünk mindig minden változik, általános lett az a vélekedés, hogy az erkölcsi határokat jobban be kell tartani, meg kell erősíteni. Amikor pedig felelőst kezdünk keresni a bekövetkezett változásokért, gyorsan ráakadunk a médiára, mint minden baj forrására. Tény, hogy a média sokszor túloz, s hogy a televízió sokszor rossz példákat, hamis ideálokat tüntet fel vonzónak, illetve olyan életmóddal kecsegtet elsősorban a filmekben és a reklámokban, amelyek reálisan nem elérhetők. Ezzel elégedetlenséget és túlzott anyagiasságot szül a nézőben. Szerintem hiba lenne csupán bűnbakként tekinteni a televízióra. Gondoljunk csak bele, az erőszak, az agresszivitás mindig is része volt az életnek. Elég, ha a középkori nyilvános büntetésekre, megszégyenítésekre, kivégzésekre gondolunk. A történelmi fejlődés hatására azonban az addig a hatalom által rendfenntartó erőként nyilvánosan és tudatosan is alkalmazott erőszak a felvilágosodás utáni időkben eltűnt a közterületekről. Szerencsére ma a békében élő demokratikus államok lakói csak a médiában találkozhatnak komoly agresszióval.

Hogyan hatnak az ovisokra a képernyőn látottak?

A médiában megjelenő erőszak valós és ijesztő. Több mint húsz éve végeztek egy kutatást, amiből az derült ki, hogy a legagresszívabb műfaj a film, mert 77 százalékukban látunk erőszakot. Döbbenetes, de a második helyen a rajz- és bábfilmek végeztek 71 százalékkal. Ráadásul az esetek felében a főszereplő volt az agresszor, akit ráadásul pozitív tulajdonságokkal ruháztak fel, vagyis a néző könnyen azonosulhatott velük. Ugyanakkor vannak szociológusok, akik szerint a családon belüli erőszak sokkal nagyobb fenyegetést jelent a gyerek számára, mint a tévéből áradó.

Neurobiológiai kutatásokból pedig azt az eredményt hozták, hogy ha a képernyőn egy erőszakos jelenetet lát a gyerek, akkor gyorsul a pulzusa, nő a vérnyomása, izgalmi állapotba kerül. A második erőszakos film már enyhébb reakciót vált ki, vagyis az erőszakhoz gyorsan hozzá lehet szokni. Később arra is rájöttek, hogy ennek az élménynek köze van olyan, az agyban bekövetkező változásokhoz, amelyek agressziót eredményeznek. Ezzel ellentétben egy másik tudós viszont azt hangsúlyozza, hogy az erőszakhoz való viszonyulást a genetikai adottságok, a neveltetés és a szokások határozzák meg. Vagyis nincs egységes álláspont.

Milyen tanácsot tud adni az aggódó szülőknek?

Nem kell túlzásokba esni. Véleményem szerint a gyerekek nézhetnek tévét, de a szülői kontroll feltétlenül szükséges. Nyilván valamiféle támpontot ad a korhatáros besorolás, ám ez nem elég. Tudjuk, hogy mit néz a gyerek, és ha tehetjük, nézzük vele együtt. Ha kérdése van, a korának megfelelően válaszoljunk rá. Bátran vegyük elő a régi diavetítőt és ne feledkezzünk el a mindennapi meseolvasásról sem!