Győr visszafoglalásának 175. éves ünnepe
Az Arrabona Városvédő Egyesület és a Nemzetközi Szent György Lovagrend szervezésében augusztus 5-én 19.30-tól megemlékezést tartanak a Honvéd ligetben a Honvéd emlékműnél.
1849-ben e napon foglalta vissza Győrt Klapka tábornok. E napokban született a világhírű Klapka induló is.
A megemlékezés szónoka Szabó Gyula az egyesület elnöke lesz, majd a résztvevők közös imát mondanak Kovács Balázs diakónussal. A honvédekért, megszólal a Klapka induló, elhangzik egy Petőfi vers és az ünneplők közösen elénekelhetik az indulót, miközben huszár és nemzetőr hagyományőrzők díszelegnek.
A szervezők azt kérik, hogy az ünneplők egy-egy szál virágot vigyenek magukkal, melyet az esemény végén az emlékmű talapzatán helyeznek el.
Fotó: Ács Tamás
Újvárosi Karácsonyváró
December 19-én 18 órától egy igazi adventi programra várja az érdeklődőket az Újvárosi Művelődési Ház (Liget u. 55.) Az eseményen köszöntőt mond dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő és Szeles Szabolcs önkormányzati képviselő.
részletekKarácsonyi régiségvásár
December 15-én vasárnap indulhat az ajándékok keresése a Tarcsay úti piactéren. Az ünnepi asztal terítéséhez szép porcelánokat, üveg tárgyakat vagy a karácsony hangulatához tartozó csengőt, gyertyatartót, rézmozsarat biztosan lehet találni. Ajándéktárgyakban sem lesz hiány, válogathatunk régi könyvek, képek, használati- és dísztárgyak között. Nyitva 7-től 14 óráig.
részletek