![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/09/rakovszky-zsuzsa.jpg)
Zenés beszélgetés Rakovszky Zsuzsával
Az est szeptember 18-án 18 órakor kezdődik a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
A műsorban közreműködik:
T. Horváth József énekes-gitáros előadóművész
és Jacsó Erika fuvolaművész
Beszélgetőtárs: Juhász Attila
Sopronban született 1950. december 4-én. A Torna utcai ház nemcsak gyermekkorának, hanem egész életének meghatározó helyszíne, ahová hosszas kitérő után 2003-ban költözött vissza. Sopron – hol név nélkül, hol költött néven – meghatározó helyszíne a Rakovszky-műveknek. A szülői ház, a környező utcák, a lakás belső terei, de a tágabb környezet, például a Lőverek is több versben, novellában, regényben feltűnnek. Ezt az erős kötődést a város azzal ismerte el, hogy 2016-ban díszpolgárává avatta. Munkásságát számos díjjal, elismeréssel jutalmazták – József Attila-díjat 1988-ban, Kossuth-díjat 2010-ben kapott.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció:
hétfőtől péntekig 9-től 14 óráig!
Telefonon: 96/516-673 számon,
E-mailen: [email protected] címen
Sztárokkal érkezik a Tóparty!
Az elmúlt évek színvonalát felülmúlva még változatosabb programokkal készülnek a szervezők.
részletek