![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/03/viber_kep_2022-03-30_22-38-10-131.jpg)
Kisebb rendezvénnyel ünnepelték március 29-én Nagyszentjánoson egy régóta várt álom beteljesülését: vásárcsarnok épül a településen.
“Rég volt már ekkora várakozás egy projekt iránt, mint most a vásárcsarnok megépülése miatt” – kezdte beszédét a rögtönzött rendezvényen Friderics Cecília, Nagyszentjános polgármestere.
“Utoljára talán a szennyvíz-elvezetés kiépítését övezte ekkora figyelem” – emlékezett vissza a polgármester. “Hosszú út vezetett idáig, hogy elkezdődhessen az építkezés. Az eredeti összegnek azonban közel duplájára nőttek a költségek a gazdasági helyzet miatt. Ennek pótlására Magyarország kormányától kaptunk 140 millió forintos támogatást. Így lett a régóta dédelgetett álomból rajz, a rajzból pedig valóság” – részletezte Friderics Cecília, aki külön megköszönte minden munkatársa segítségét ebben a falu életében kiemeltnek számító projektben. A polgármester azt is elmondta, hogy a projekt megvalósítását Kara Ákosnak, a térség országgyűlési képviselőjének és Németh Zoltánnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének támogatásával tudták elindítani.
“Rengeteg pályázat van jelenleg is függőben, szeretnénk a falu mellett záportározót, amire a földrajzi adottságaink megfelelőek, a nemrég épült lakóparkhoz vezető kerékpárútra pedig nagyon nagy szükség van“ – engedett betekintést a jövőbeni tervekbe a falu vezetője, aki külön kiemelte: a lakóparkkal való együttélés és együttműködés fontos a falu szempontjából. “Minél több közös dolgunk van, minél több közös van bennünk, annál könnyebb lesz ez. Szükségünk van egymásra” – mutatott rá a polgármester, aki beszélt egyéb beruházásokról is; tanyagondnoki buszra és közösségszervezői pályázatokra is jelentkezett Nagyszentjános, de tervben van egy bölcsőde építése, és a temető kerítésének megújítása is.
A rövid felvezető beszéd után a lakosok – az építési területen kívülről – megtekinthették a munkák előrehaladását, majd egy kis vendégváró lakomával, beszélgetéssel zárult a rendezvény.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lakossagi-forum-Nagyszentjanos-VN-29.jpg)
Galéria: Vig Norbert
A munkálatokat megtekintette a terület országgyűlési képviselője, Kara Ákos is.