![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/Szekelykapu-6.jpg)
Decemberben jelentette be a nagy hírt a Sokorói Tájegység Egyesülés, miszerint több civil szervezet összefogásával megépül a világ legnagyobb székelykapuja. Azóta adományukkal sokan csatlakoztak a nemes kezdeményezéshez, és rengeteg esemény kötődik már a különleges építmény megszületéséhez. A kapu képzeletbeli könyvének hasábjain új fejezet kezdődött, hiszen megtörtént az alapkő és időkapszula elhelyezése.
Egy baráti társaság és Vajda Péter ötlete nyomán született meg a különleges székelykapu építésének gondolata az elmúlt év végén. A sajátos célkitűzések azonban már korábban megfogalmazódtak, három évvel ezelőtt amikor megalakult a Sokorói Tájegység Egyesülés. „Az első felkiáltásunk az volt, hogy szólítsuk meg azt a 23 települést mely a hármas halom vidéken, a Sokorón található. Abban azonnal egyetértettünk, hogy szeretnénk egy kis lábnyomot hagyni a Földön, azért dolgozunk, hogy lehessen merítkezni az értékeinkből” – kezdte beszélgetésünket Vajda Péter. Az egyesület elnöke sokat járt Székelyföldön, a táj, annak szellemisége azonnal lenyűgözte, csakúgy, ahogy a székelykapuk, így már az első csapatesten felvetette: mi lenne ha a nemzeti jelképből hazánkban is készülhetne egy egészen különleges.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/Szekelykapu-4-700x508.jpg)
A kaput 300 évre tervezik, ezért is készítik tölgyfából, üzenve minden nap az erre járóknak az összetartozás, a szeretet és a nemzeti egység fontosságát.
„Álmomban sem gondoltam volna, hogy így fogunk haladni, hogy ennyi adományozónk lesz. Sokan azonnal igent mondtak, mihelyst meglátták a bemutatkozó anyagunkat. Egyházi vezetők, zenészek is a kezdeményezésünk mellé álltak. Ez a kezdetek óta erőt ad, és egyfajta visszajelzés arra vonatkozóan, hogy jó úton járunk. Megerősítettek minket az elhatározásunkban” – mutatott rá Vajda Péter. Portálunknak úgy fogalmazott, hogy szeretnék ha sokan, akár sok apró adománnyal segítenék az akciót azért, hogy mindenki sajátjának érezhesse a kaput, legyen részese mindenki aki csak tud.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/Szekelykapu-12-700x457.jpg)
A társaság a székelykapu mellett egy közösségi parkot is szeretne létrehozni, így a projekt összköltsége körülbelül 45 millió forintot jelent. 22 millió forint gyűlt eddig össze, de az elkövetkező egy hónapban még sok segítséget várnak az ötletgazdák, nem csak anyagilag, de fizikailag is.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/Szekelykapu-1-700x468.jpg)
„Nagy erővel fafaragókat, önkénteseket keresünk, akiknek szállást és étkezést is tudunk biztosítani Sokorópátkán. Pethő Sándor fafaragó mester vezetésével egy nagyon jó hangulatú csapat működik a táborunkban, de szeretnénk ha több százan vennének részt a munkában, pontosan azért, hogy gyarapodjon azok száma, akik örömmel a kezdeményezés mellé állnak” – tette hozzá az egyesülés elnöke.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/Szekelykapu-2-700x1051.jpg)
A napokban a kivitelezés új szakaszához ért, megtörtént az alapkő és az időkapszula elhelyezése. „Sok feladat vár még ránk, de kitűztünk egy álomidőpontot. Ha tartani tudjuk magunkat a terveinkhez, akkor június 2-án egy három napos ünnep kezdődne Sokorópátkán, ahol egy családi hétvégével egybekötve avatnánk fel a székelykaput” – zárta beszélgetésünket Vajda Péter.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/Szekelykapu-8-700x462.jpg)
A projektről további részleteket a www.sokorokapuja.hu oldalon talál.