Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék egyes járásaira a HungaroMet Zrt. vasárnap délután.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Vasárnap éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásnak veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas vármegyék területére.
Az előrejelzés szerint az északkeleti határvidéken lévő zivatarok mellett fokozatosan az északnyugati területeken is növekszik a zivatarhajlam, ahová akár heves zivatarok is besodródhatnak, amelyek fokozatosan rendszerré szerveződhetnek. Környezetükben viharos, óránkénti 60-90 kilométeres sebességű széllökésre, jégesőre és felhőszakadásra is számítani lehet. Estétől már az északi, északkeleti területeken, majd az Alföldön is előfordulhatnak intenzív zivatarok, és nagyobb bizonytalanság mellett délnyugaton is megjelenhetnek konvektív cellák.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat – kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt – javasolt védett helyre vinni.
Továbbá, ha villámlik, érdemes számolni, hogy mennyi idő telik el a villámlás és a dörgés között és ha ez kevesebb, mint 10 másodperc, akkor a vihar nagyon közel van, ilyenkor keressünk menedéket egy épületben.
Ne tartózkodjunk vízben, otthon is kerüljük a vizesblokkok használatát. Kerüljük a kilátókat, villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt – javasolta. Hozzátette: akit erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, ahol legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.
Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón – mondta.