![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-06.jpg)
Ünnepélyes keretek között október 14-én szombaton adták át az Öttevényt Abdával összekötő kerékpárutat. A nemrég befejezett útépítésnek köszönhetően egy összefüggő biciklis hálózat épült ki Győr-Moson-Sopron vármegyében. A beruházás összköltsége 415 millió forintott tett ki.
A Győr+ Média munkatársa elsőként pattant nyeregbe és próbálta ki a vadonatúj bringás útvonalat, erről videós beszámoló is készült.
Szombat délután végül hivatalosan is átadtak az elkészült utat, amely egyben a „Bolgányi” kerékpáros turisztikai kör létrejöttét is eredményezi.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-13-700x472.jpg)
Az ünnepélyes átadó keretében a napsütéses, kellemes őszi időben az Abda és Öttevény között található Kavicsbánya lehajtónál találkozott Bider Zsolt öttevényi polgármester és Németh Zoltán a vármegyei közgyűlés elnöke. A vezetőkhöz csatlakoztak családok, óvodások, szépkorúak, akikkel együtt kerekeztek vissza Öttevényre. Itt már várta a hordó, hogy az ilyen hagyományos gurítással avassák fel végérvényesen a sokak örömére elkészült utat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-36-700x424.jpg)
Az ünnepélyes alkalmon tiszteletét tette dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is. Beszédében kitért rá, hogy a kerékpárút megvalósulása nem csak a környezetvédelem miatt volt fontos, hanem gazdasági szempontból is. Hiszen ha emiatt a lehetőség miatt egyre többen és többen teszik le az autót, akkor a családok jelentős összegeket takaríthatnak meg. Nem mellesleg testmozgásnak sem utolsó a bringázás, s így az egészségünkért is sokat tehetünk.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-27-700x480.jpg)
Elhangzott, hogy a most átadott szakasszal a település teljes egészében bekapcsolódik az alsó szigetközi kerékpáros körtúra útvonalába, valamint az EuroVelo 6, nemzetközi kerékpárút-hálózatának vonalához is.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy az új szakasz a „Bolgányi kör” kerékpáros turisztikai kör létrejöttét is eredményezi, így Győr-Abda-Öttevény-Kunsziget-Bolgányi-híd-Dunaszeg-Szigetközi kerékpárút-Győr útvonalon egy, a családok számára is alkalmas kerékpáros túraútvonal jött létre. Ahogy fentebb is említettük, kolléganőnk pénteken már teljesítette is a „Bolgányi kört”.
A hivatalos átadót követően az ünnepség az öttevényi sportcsarnokban és környezetében folytatódott, ahol kicsik és nagyobbak is megtalálhatták maguknak a megfelelő, sportos programot.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/10/2023_10_14_Abda-Otteveny-kerekpar-ut-35.jpg)
Galéria: MekliZ Fotóstúdió
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt