![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/szolgesved_4_1_0_0_0_0.jpg)
Egy anyagi kárral végződő közlekedési balesethez keres szemtanúkat a rendőrség.
A 83-as számú főúton Győrszemere felől Tét irányába haladt január 22-én 5 óra 40 perckor egy ismeretlen sofőr ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú gépjárművel. Ennek során – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – neki ütközött a vele szemből érkező Ford Transit Courier típusú személygépkocsinak, majd a helyszínről megállás, illetve adatai hátra hagyása nélkül távozott.
A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési balesetet látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.
A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Győrben, a Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092, illetve 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.